TALÁLT  SZAVAK 

„A szolidaritás a XX. század legnagyobb csalása.”

„Én nem verset írok, ha verset írok: élni szeretnék.”

Tóth Erzsébet

„A legszebb emberi tulajdonság az a különös feszültség, mely az önkifejezés iránti vágyból ered, s a függetlenség, az önbecsülés, a mások megbecsülésében tükröződő „fontosság” önértékelő élménye lesz általa érzékletessé – ez az ember társadalmi létezésének közvetlen átélése. „

Lukács György

„ Nem az a szegény, akinek kevese van, hanem aki többre vágyik.”

„A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.”

„Tévedés, ha azt hisszük, hogy a halál  még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket. Ami életünkből mögöttünk van, az már a halál kezébe került… Míg késlekedünk, elfut az élet.”

Seneca

„… a tudománynak magasabb morális szintre kell emelnie az embereket. És ezt meg is teheti, hiszen az igazságot keresi; a természet igazságát. Az embernek pedig, aki a természet igazságát keresi, saját életében is az igazsággal összhangban kell élnie…”

Haradze

„A franciáknál a történelmet az emberek csinálják, a németek az embereket eszmékké változtatták, az angolok az eszméket kalapokká.”

Marx

„A giccs módszere: apellálás a bujaságra, elzárkózott, örök idea keresése.

Míg a kultúra és a művészet antropomorfizál, addig a giccs szublimál. A giccs végeredményben egy gyors, fájdalommentes befogadásra irányul.”

Hermann Imre

„Minden létezés szenvedés, de szenvedéssé a létezést a vágy teszi; ahhoz hogy ne szenvedjünk, meg kell szüntetni a vágyat.”

Buddha

„Nem a fegyelem erkölcse hozza létre a rendet, hanem az erkölcs fegyelme -  a Magam győzelme az Én felett.”

„Az igazságnak nincs szüksége arra, hogy az emberek egy helyre gyűljenek imádatára.”

„Miért szomorú a reneszánsz emberek tekintete?”

„A mítoszok felvonják vitorláik…”

„Azért mondom én, gazdagok azok, akiknek kérdéseik vannak, s a legszegényebbnél szegényebbek, kiknek csak válaszaik.”

„Nagy szerencse, hogy lelkünk nem köti testünkhöz a gravitáció.”

„A természet fél az űrtől, a tudat az értelmetlentől -  hát rendet és egységet , formát lát a valószínűségi jelenlét világban.”

„Azt hiszem, hiába keresitek a hontalanság ellenanyagát a kövekben, a fákban – csak aki másodszor született, tudja milyen más a világ egy nem késő simogatásban.”

„Egyre nagyobb lakomák közt, egyre kisebb eszmék közt kanyarog az út.”

„Hatásfokát tekintve exponenciális a fejlődés a bunkótól az ángliusok vontcsövű ágyúiig.”

„Az ember szükségletei helyett a vágyait kielégíteni - veszélyes cél.”

„Hányszor elharaptad a nyelved, hogy egyszer megfelelhess. De lesz-e MAJD s lesz-e nyelved?”

„Mi haszna az extrapolációnak olyan halmazra, melynek elemei különbözők?”

Bolyai János

„A klasszikus érzelmi ciklus:  harag, gyűlölet, szeretet, szex, öröm, hódolat.”

Manfred Clynes

„Aki tudományosan vagy művészileg képzett, annak nincs szüksége vallásra.”

„Az emberi nagyság, az élet szépségének megismerése mélyen összefügg azzal, hogy mennyire tudjuk korlátozni önmagunkat.”

Goethe

„A művészet demokratikus.”

Hermann I.

„Baj mindenkit érhet, de csak nagyon intelligens ember tud valamit hasznosítani belőle.”

Franz Wedekind

„Sem a pedagógusnak, sem a gyereknek, senkinek nincs szüksége ideáltípusokra.”

Hermann I.

„A fajfenntartás mély öröme.”

„Egy-egy percben az ember teste kifordul és ami legbévül volt kívülre kerül védtelenül.”

„Minden megnyugvás az elvégzés öröme által van.”

„A gondtalanság kékség, amely mintha szürke lenne.”

Kondor Béla

        „Kinek most sincs még háza, sose lesz,

        s ki most maga van, már marad magára,

        éjszaka olvas, folyton levelez

        s a ligetben bolyg, valakit keres,

        mikor a lombok őszi tánca járja.”

        Rilke

„Amióta divatba jött a halál, az ember élete nincs biztonságban.”

Józsi bácsi, 91 éves

„A zene a lélek matematikai gyakorlata.”

Leibniz

„A lineáris szuperpozíció nem törvény, csak kivétel.”

„A zene több, mint pusztán matematikai gyakorlat. Feltárja és felszabadítja agyunk rejtett nemlineáris dinamikáját. A zenei harmóniák és ritmusok belső összeszervezésük finom harmóniáját és az abban rejlő ritmust tükrözik.”

M.Euler

„Remélem, hogy életem végéig diák maradok.”

Csehov

„Sajnos a jövő már nem az, ami volt.”

Valéry

„A szakadatlan aratástól kopár lesz a mező.”

Ovidius

„Ki sokra vágyik, annak sok hibádzik.”

Horatius

„A nőbe és a dinnyébe nem látsz bele.”

Olasz közmondás

„Akárhogy kelekótyáskodik is a must, végül csak bor lesz belőle.”

Goethe

„Ha a szép területén való tevékenykedést úgy tekintjük, mint  a lélek felszabadulását, mint a szorongattatásból és korlátoltságból való elszakadást, akkor a zene a végsőkig viszi ezt a szabadságot.”

Hegel

„Az életet csak az értheti meg, aki egy kicsit költő is.”

Szentgyörgyi Albert

„Egy porszem világot jelent,

S egy szál vadvirág az eget,

Fogd föl tenyeredben a végtelent,

S egy percben élj évezredet.”

W.Blake: Az ártatlanság jövendölése

       „ Csak földi példakép

minden mulandó;

itt lesz a csonka ép

s megbámulandó;

mit nincs szó mondani,

itt fényt sugároz;

az Örök Asszonyi

emel magához.”

Goethe: Chorus Mysticus – Liszt:Faust

„It is better to travel hopefully, than to arrive.”

R.L.Stevenson egy japán közmondás nyomán

„Két tragédia van az életben. Az egyik, ha hőn óhajtott vágyunk nem teljesül. A másik, ha teljesül.”

G.B.Shaw

„Az élet olyan játék, amelynek első számú játékszabálya: ez nem játék, ez halálosan komoly.”

Alan Watts pszich.

„Az ember boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog, csak azért.”

Dosztojevszkj: Ördögök

„Táncolni kell uram, a zene majd csak megjön valahonnan.”

Kazantzakisz: Zorba, a görög

„Azokra a fúrtagyúakra gondolok, akik egyetlen problematikus sajtgolyóvá változtatják a világot, saját magukat meg kukaccá.”

Stefan Andres: Hintajáték

„… az igazi kereső semmilyen tant sem fogadhat el, az, aki valóban találni akar. Aki azonban megtalálta a kincset, az minden, de minden tanítást jóvá tud hagyni, minden utat, minden célt…

…mi az igazi bölcsesség,…nem más az, mint a lélek készenléte, olyan képesség, olyan titkos tudás, amellyel az ember minden pillanatban, az élet kellős közepén is el tudja gondolni az egységet, képes érezni, belehelni az egységet … szeressem úgy, ahogy van, és örüljek, hogy része vagyok.

A bölcsesség át nem adható. …  A tudás átadható, a bölcsesség azonban nem.

Minden igazságnak az ellentéte is igaz. …

A világ maga a Létező, bennünk és körülöttünk, sohasem sarkított.

Testemen –lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bűn, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sőt a legszégyenteljesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely általam elképzelt tökéletes világhoz, hanem megelégedjem vele már most.

…harmónia, a világ örök tökéletességének ismerete, mosoly, egység.

Ha valaki keres, könnyen megeshetik, hogy már csak azt a valamit látja meg, amit keres, hogy semmit sem tud megtalálni vagy magába fogadni, mert mindig csak arra gondol, amit keres, mert egyetlen célra tör. Megtalálni viszont azt jelenti: az ember szabaddá lesz, nyitottá lesz, nem törődik a céllal.

Ha a dolgok puszta jelenségek is, lám akkor én magam is jelenség vagyok, s így hozzám hasonlatosak változatlanul. Ez az, ami számomra olyan szeretni és tisztelni valóvá teszi őket: hogy hasonlók hozzám. Ezért tudom szeretni őket. Nos hát ez az a tanítás, amiért mindjárt kinevetsz: a szeretet a lényege mindennek, úgy hiszem. Átlátni a világ törvényein, megtalálni a magyarázatát, megvetni a világot, mindez lehet nagy gondolkodók ügye. Nekem azonban egyedül az a fontos, hogy szerethessem a világot, meg ne vessem, ne gyűlöljem sem azt, sem magamat. Sőt szeretettel, csodálattal és tisztelettel tudjam szemlélni a világot és magamat és minden létezőt.”

Hesse: Sziddhárta

„…a szépségnek azért másik oldala is van, hogy kapcsolatunk ezzel a szép tájjal, ezzel a szép veknivel azon is múlik, mennyire képes szeretni az ember azt is, ami kellemetlen, sivár, mennyire képes szeretni ezt a tájat esős óráiban és napjaiban, amikor korán sötétedik, amikor az ember bent ül a kályhánál és azt hiszi, tíz óra elmúlt, pedig még csak fél hét van, mennyire képes szeretni azt, hogy egyszerre csak önmagával beszél, hogy megszólítja a lovacskát…, hogy legszívesebben egyedül van és önmagával társalog, először csak szép halkan, amolyan mozit játszik, hagyja leperegni a múlt képeit, de mint ahogy ez velem is történt, megszólítja önmagát, hogy kiszedje magából a legmélyebb titkot, s mint ügyész, benyújtja maga ellen a vádiratot és védekezik, és ekképpen az önmagával folytatott, váltakozó párbeszédekkel eljut az élet értelméig, nem ahhoz, ami volt és régen történt, hanem előrenézve, hogy milyen utat tett meg, és milyen az ami előtte áll és vajon jut-e rá még idő, hogy az elmélkedéssel olyan nyugalmat nyerjem, amely mentessé teszi a vágytól, hogy elmeneküljön a magány elől, a leglényegibb kérdések elől, amelyek feltevésére kell, hogy ereje és bátorsága legyen az embernek…”

Hrabal: Őfelsége picére voltam

„Senkinek a szépségét nem dicsérhetjük büntetlenül. … szépségének dicséretével azt állítom, hogy valami olyasmivel rendelkezik, amit a saját hajlékony tulajdonságaival se érhet el, se a szándékaival, se az akaratával nem lehet rá befolyással. Valami olyasmit dicsérek hát, ami összefüggésben áll ugyan alkatával, a birtoka, de még sincs köze alkatának egyetlen tulajdonságához sem. A sors árnyékát dicsérem rajta.”

Nádas Péter

„Ha valaki megtalálja azt, amire szüksége van, akkor azt ne a véletlennek köszönje, hanem saját magának, saját vágyakozásának, saját kényszerítő erejének.”

Hesse: Demian

„Amennyiben lépéstervezésem művelete immár teljesen önkéntelen, ha tisztán működtetik az ösztönök, akkor kivételezett leszek. Akkor visszakaptam valamit, ami állati bennem, s ami a tudatosan és szociálisan beszabályozott ösztönök hátterében természetes ás öntudatlan ősösztönként működik. Ebben az öntudatlan ősösztönben nincsen, nem tehető különbség többé külső világ és belső világ között.”

„A jó futásnak az az élménye, hogy azonos vagyok.”

Nádas P.

„Hiszen a nagy misztérium, az elmúlás, az élet és a halál, vagy a percnyi öröm, ami az ember életét e két végpont között kitöltheti – olyan fogalmi jegyek, amelyeket mindenki megél valamiképpen; ki-ki a maga szintjén.”

Huszárik Zoltán

„Cselekedj úgy, hogy cselekvésed maximája képes legyen mások törvénye lenni.”

/Kant/

„Jelenbéli választásod akaratod járulékos tárgyaként foglalja magába az ember jövőbeni integritását.”  / Hans Jones/

„Minden egyértelmű válasz valamely elfogultság sietős célratörése.”

„Miként láthatná a dolgok rendjét valaki magában, ha nem látja másban.”

Nádas P.

„…de a mi kultúránk abban a szent hitben él, hogy a szabályok ugyanúgy működtetik a mi életünket, mint a világegyetemet, ahol csak néha következik be egy-egy malőr. Ezt véletlennek nevezzük. Ez az arány valójában fordított.”

Enyedi Ildikó

„A matematikában mindig szeretjük, ami egyszerű.”

Szász Domokos

„Hogyan akarsz majd egyszer meghalni, Narziss, ha nincs anyád? Akinek nincs anyja, nem tud szeretni. Akinek nincs anyja, meghalni sem tud.

… a nagyra hivatott ember mélyen elmerülhet az élet vére, mámoros kavargásában, bepiszkolhatja magát vastagon porral és vérrel, mégsem válik törpévé és közönségessé, nem öli meg magában, ami isteni, tévelyeghet sötét éjszakában, lelke szentségében mégsem lobban el az isteni fény és az alkotó erő.

Igen, s talán nemcsak gyermekibb és emberibb a goldmundi élet, hanem végül is bátrabb és nagyszerűbb a kegyetlen áradat és zűrzavar hullámaiba zuhanni, vétkezni és vállalni keserű következményeit, ahelyett, hogy távol a világtól, tisztára mosott kézzel tiszta életet élnénk, harmóniával teli árnyas gondolat-kertet ápolnánk, és őrzött ágyásai között bűntelen andalognánk.”

Hesse: Narziss és Goldmund

„A szavak szépek, de tojni a tyúkok tojnak.”

(afrikai közmondás)

„Az Úristen mindenható volt, egyet nem tudott, nem tudott szaxofonozni.”

Esterházy:Hrabal könyve

„… a lét esztétikai élvezetéig csak erkölcsi tapasztalatokon át és gőg nélkül juthatunk el.”

F.Kafka

„De mondok én neked valamit kislány elég csak egy kicsi kis könyvet írni csak egy rövid kis üzenetet csak egy Werther szerelmét és halálát csak kurta írást mint a Vita nuova egy rövidke gyűjteményt mint az Egy évad a pokolban egy rövidke novellát mint A tenger csendje. Én tudom hogy ezek az írók egytől egyig megtalálták a maguk pallóját amin átmentek önmaguk túloldalára átmentek a pallón a szöveggel amely csakis az övék volt amelynek biológiai szerkezete csakis ezeké a magányos személyiségeké volt. …

És ez az én műveltségem? Az csak arra való hogy ne írjak olyat amit más skriblerek már megírtak csak azért olvasok annyit hogy megtaláljam azt a rést azt az üres foltot amely csak az enyém…

Vagy csinálunk valami bombajót vagy nem jön be a dolog tudod az úgy van hogy a művészetben tulajdonképpen az a legszebb hogy nem muszáj csinálni! …

Végül is ha jól viselkedsz kislány én téged is megtanítalak írni Nincs abban semmi boszorkányság hiszen minden szerelmes fiú és lány írogat szerelmes levelet egy lyen szerelmes levél tulajdonképpen címzett üzenet és aki több tucat szerelmes levelet írt az már bizonyos értelemben költő mert egy ilyen szerelmes üzenetben az ember annyi marhaságot hord össze hogy az már hasonlít a szépirodalomhoz …

…mert ezek igaz levelek voltak amelyeket senkinek sem lett volna szabad elolvasni és ez az igazi írás kezdete én is amolyan szerelmes korrespondenciát írok de már nem egy nőnek már nem a szerelmi erotikus vágyam tárgyának én az én leveleimet a természeti erőknek címzem én a csodaszép állatkáknak és fáknak és házaknak és azoknak az én kocsmáimnak küldöm a leveleimet én úgy írok mintha szépséges lánynak írnék mint ahogy egy szerelmes borbély …

Csakhogy az író folytatja az egész világnak címzett szerelmes levelek írását egész életén át szerelmi üzeneteket ír …

Figyelj rám kislány a másik dolog ami mindannyiunkat összeköt a napló a naplócska régebben mindenki írt naplót ezt az intim belső monológot mert aki naplót írt az nem akarta hogy bárki is tudjon róla mit ír bele ezért ez intim napló volt bizalmas naplócska és azt az ember napról napra írta és csak a barátnőjének mutatta meg és mindazt beleírta ami kényes amitől a napló írója riadozott amiben reménykedett ami olyan levelezés volt amit csak önmagával folytatott Csakhogy idővel abbahagyjuk a naplóírást és éppen az író az aki ezt folytatja ezt a titkos és bizalmas írást aki egy életen át írja a maga belső monológját Úgyhogy az elején szerelmes leveleket meg titkos naplókat írogatunk mindnyájan zseniálisak vagyunk kislány …

Csakhogy ki az író? Az író az nem tudja abbahagyni az efféle írogatást mindaddig amíg egyszer csak könyv nem lesz belőle és azt képzeli hogy amit megírt az már nemcsak az ő ügye hanem egy szerelmi üzenet és bizalmas naplócska amely arra alkalmas hogy mindenki olvassa hogy tehát ami eleinte annyira szubjektív volt most objektív hogy a kézirat kísérlet az olvasóval való szerződésre…

Úgyhogy ismétlem kislány az igazi alkotás lényege az állandó szerelmi viszony és szerelmi gyűlölet önmagunk iránt meg annak a világító fénysugárnak a keresése amelyben megtaláljuk világrajövetelünk értelmét és célját Ezért jómagam és Vladimír számára nincs jövő nincs boldog jövő mi nem törődünk azzal lesz-e egyszer műtermünk vagy íróasztalunk leszünk-e egyszer menők hogy majd valamikor a művészetünkből éljünk meg mert amit csinálunk az tulajdonképpen nem is a régi értelemben vett művészet hiszen a mi művészetünk lényege a mai nap nem-művészete és az eljövendő napnak nem-ismerete és ezeknek az üres óráknak a forgácsaiból állítjuk össze a tartalmas és ihletett kollázst mindig kicsit másképp ahogy a elképeljük és így aztán minden grafika és az én szövegeimnek minden sora nem más és nem is akar már lenni mint lapszéli jegyzet ahhoz ami szépet a munkahelyünkön vagy útban a munkába vagy hazafelé menet a kocsmában a sör mellett tapasztaltunk Eszerint alakulnak a folytatásos szerelemes levelek és a grafikai sorozatok abban a mi szakadatlanul írott bizalmas naplóinkban…”

Hrabal: Vita nuova

„Az esztétika az én etikám…”

Hrabal:Zsebcselek

„Az eksztázisnak ezzel a formájával, a sebességgel a technikai forradalom ajándékozta meg az embert. A motorossal ellentétben a futó mindig érzékeli a testét, kénytelen a vízhólyagjára, a lihegésére figyelni; amikor fut érzi a súlyát, a korát, soha ennyire nincs tudatában önmagának s életidejének. De mindjárt más a helyzet, ha a sebesség képességét a gépre ruházza: ezzel kikapcsolja a testét, testetlen, anyagtalan sebességnek adja át magát, a tiszta sebességnek, az eksztázis sebességének.

Miért tűnik el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és  csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, tisztásokkal a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal  határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi.”

Kundera: Lassúság

„Nevetés? Hát érdekel még valakit a nevetés? Az igazi nevetésre gondolok, amelynek semmi köze a tréfához, a gúnyolódáshoz és a nevetségességhez. Nevetés, végtelen és tiszta gyönyör, a gyönyör maga…

Azt mondtam a húgomnak vagy ő nekem, gyere, akarsz nevetést játszani. Eleinte persze színlelés volt az egész. Erőltetett nevetés. Nevetséges nevetés. Olyan nevetséges, hogy nevetnünk kellett rajta. Aztán jött az igazi nevetés, a teljes nevetés, és magával ragadott bennünket a végtelen elrugaszkodásba. A kibuggyanó, ismétlődő, ringó-lengő, elszabadult nevetés, a pompás, büszke, bolondos nevetés kitörések…

A nevetésünk végtelenségéig nevettünk a nevetésünkön…  Ó, nevetés! A gyönyör nevetése, a nevetés gyönyöre. Nevetni annyit jelent, mint mélységesen élni.

Komoly nevetés,  tréfán kívüli nevetés -  e nevetés rendeltetése, hogy hirdesse a világnak: boldogok vagyunk, szeretjük az életet, egyetértünk a léttel!

Azok, akik az ördögöt a Rossz híveként, az angyalt a Jó harcosaként értelmezik, átvették az angyalok demagógiáját. Az angyalok nem a Jónak, hanem Isten teremtményeinek hívei. Ezzel szemben az ördög az, aki tagadja Isten világának ésszerű értelmét.

…

A nevetés tehát eredetileg az ördögé. Egy adag rosszakarat van benne (a dolgokról kiderült, hogy mások, mint amilyeneknek mutatták magukat), de egy adag jótékony megkönnyebbülés is (a dolgok könnyebbek, mint amilyennek látszottak, szabadabban lehet velük együtt élni, nem nyomnak el minket szigorú komolyságukkal). Amikor az angyal először hallotta az ördög nevetését, megdöbbent. Az eset egy lakomán történt, rengeteg ember volt ott, és minthogy az  ördög nevetése ragályos, fokozatosan mindenki együtt nevetett vele. Az angyal jól tudta, hogy ez a nevetés Isten ellen irányul. Tudta, hogy gyorsan reagálnia kell valahogy, de védtelennek és gyengének érezte magát. Mivel semmi sem jutott ott eszébe, utánozni kezdte ellenfelét. Kinyitotta  a száját, és hangskálájának magasabb fekvéseiben szaggatott, akadozó hangot hallatott, és ellenkező értelmet adott neki: ellentétben az ördög nevetésével, amely a dolgok értelmetlenségére mutatott rá, az angyal kiáltozása örülni akart annak, hogy milyen okosan van elrendezve, milyen jól van kigondolva a világ, hogy milyen szép, jó és ésszerű benne minden. …

És az ördög nézte a nevető angyalt és egyre hangosabban, jóízűbben és őszintébben nevetett, mert a nevető angyal végtelenül nevetséges volt. A nevetséges nevetés csúfos kudarc. De az angyaloknak mégiscsak sikerült valami. Az ő nevetésutánzatukat és az eredeti nevetést (az ördögét) ugyanazzal a  szóval jelöljük. Az emberek ma már nem tudják, hogy ugyanaz a külső megnyilvánulás két merőben ellentétes belső álláspontot rejt magában. Kétféle nevetés létezik és nekünk nincs olyan szavunk, amellyel az egyiket a másiktól megkülönböztethetnénk.

Korunk fordulatjellege egészen másban rejlik. …

-          Az angol lord a nászéjszakája után azt mondja feleségének: Remélem, teherbe esett, lady. Nem szeretném újból megismételni azokat a nevetséges mozdulatokat.  …Azt a nagy történelmi korszakot éljük, amelyben a testi szerelem végérvényesen nevetséges mozdulatokká változik.

Miért merült fel Janban oly gyakran a határ képzete? Véleménye szerint azért, mert öregszik. A dolgok ismétlődnek, és minden ismétléskor veszítenek valamit értelmükből. Vagy, helyesebben mondva, cseppenként elveszítik vitális erejüket, amely automatikusan feltételezi az értelmet anélkül, hogy megkérdezné, valóban létezik-e. Jan szerint a határ a megengedett ismételhetőség maximális mértékét jelenti.

Igen, ha átlépjük a határt, sorsszerűen nevetés hangzik fel. De ha még tovább megyünk, a nevetésen is túlra? … a határ nem az ismétlés terméke. Az ismétlés csak egyik módja a határ láthatóvá tételének. A határ vonalát por borítja, és az ismétlés olyan, mint a kézmozdulat, amely a port félresöpri.

Mert Jan búcsúzik. Néhány hónap múlva átlépi a határt. … a szokványos értelemben  vett határ már másfajta határt juttat az eszébe, anyagtalan és megfoghatatlan határt. Milyen határt?

Az a nő, akit legjobban szeretett a világon, többször mondta neki, hogy csak egy hajszál tartja életben. Igen, élni akar, örül az életnek, de ugyanakkor tudja, hogy az ez az élni akarás pókhálókból van szőve. Olyan kevés , olyan hihetetlenül kevés elég ahhoz, hogy az ember a határ másik oldalára kerüljön, ahol minden elveszti értelmét: a szerelem, a meggyőződés, a hit, a történelem. Az emberi élet egész titka abban rejlik, hogy annak a bizonyos határnak közvetlen közelében, sőt egyenesen azt érintve folyik, hogy nem kilométerek választják el tőle, hanem csak egyetlen milliméter.”

Kundera: Nevetés és felejtés könyve

„Levegőégbe süti farkát mind, ki a jövőt akarja”

Nádas: Vonulások –A fotográfia szép története

„A szavaknál biztosabb tudás a tapintás és az ízlelés.”

Nádas

„A tiltakozó lélek szomjúságot, éhséget és némaságot mér magára, ám a józan világot sem büntetni nem lehet, sem a maga pályájáról eltéríteni.”

Nádas

„ …a mulandóság enyhítő körülménye…

Az ember sohasem tudhatja, mit akarjon, mert csak egy élete van, s azt semmiképpen sem tudja összehasonlítani az előző életeivel, vagy megjavítani az elkövetkezendő életei során.

Ha az embernek csak egy életet szabad élnie, olyan ez, mintha egyáltalán nem élne.

Szeretkezni egy nővel és aludni egy nővel – kétféle szenvedély, mely nemcsak különbözik egymástól, hanem már-már ellentétes. A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozhat), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).

Nem a szükségszerű, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak Assisi Szent Ferenc vállánál.

Anélkül, hogy tudna róla, az ember a legsötétebb reménytelenség pillanataiban is a szépség törvényei szerint komponálja életét.

Aki idegenben él, üres térben lépeget magasan a föld fölött és nincs alatta védőháló, amit az emberek saját hazája nyújt, ahol rokonai, kollégái, barátai vannak, s ahol játszva megérteti magát a nyelven, amit gyermekkora óta ismer.

Nevezhetnénk a szédületet a gyengeség részegségének is. Az ember tudatára ébred gyengeségének, és nem küzdeni akar ellene, hanem behódolni neki. Megrészegül a gyengeségtől, még gyengébb akar lenni, el akar zuhanni a főtér közepén, mindenki szeme láttára, lent és a lentnél még lejjebb akar lenni.”

Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

„Inkább az elrejtett a szembeötlő és az ami szembeötlő, annak kellene elrejtettnek lennie. El kell hát jutnunk egy bizonyos fokú szemérmességig, mert egy nő, az  szent dolog, és az a bizonyos szemérmesség több erotikus –szexuális izgalmat hordoz magában, mint az a bizonyos pillantás egy csupasz és szép vaginára, mint olyanra , az összes jellegzetességével együtt.

Túl kell lépnünk a letisztult erotika irányába. Azt minden érző ember sejti, hogy a végső stádiumhoz el kell jutni, de ehhez tudni kell gyöngédnek lenni,  s nem utolsósorban meg is kell értenünk a másikat. A szex csak kiindulópont ahhoz, hogy eljuthassunk a másik iránt érzett szerelmi állapotba. És ott egyszerre csak a szexualitás transzszubsztanciálisan érosz, szerelem és gyöngédség lesz. És ebből az egészből  születik az, amit házasságkötésnek nevezünk. A szexus csak kilövőállomás szerepét tölti be. Ezt még a szexuális problémák legnagyobb szakértője, Aquinói Szent Tamás domokos rendi szerzetes is tudta.

Egy félig fedetlen láb izgatóbb legyen, mint egy frontális tekintet a vaginára.

Platón szerint pedig a mindent átfogó érosz tartja össze a világot.

Érosz a görög örökség. Nem a mai túlhaladott szexualitás, hanem az érosz!

A fantáziám már-már olyan erotikus és szexuális képzeleteket szül bennem, hogy az már megközelíti a halál bizonyos fajtáját. Természetesen mindezt én mondom, olyasvalaki, aki jövőre lesz 80 éves.”

Hrabal: Varga-interjú

„Lehet, hogy a mulatságost az izgatótól csak egy lépés választja el?

Amíg az emberek fiatalok és életük zeneműve csak az első ütemeknél tart, írhatják a darabot közösen is, és kicserélhetik egymás közt a motívumokat, de ha idősebb korban találkoznak, kompozíciójuk már többé-kevésbé le van zárva, és minden szó, minden tárgy mást jelent az egyik darabjában, és mást a másikéban.

…s azokra az időkre gondol, amikor J.S.Bach élt, s amikor a zene olyan volt, mint a csend hatalmas hómezején  nyíló rózsa.

A szélsőségek határt vonnak, melyen  túl véget ér az élet, s az extrémizmus szenvedélye mind a művészetben, mind a politikában nem más, mint rejtett halálvágy.

A szépség mint véletlen a szépség történetének utolsó fázisa.

Vannak dolgok, amiket csak erőszakkal lehet véghezvinni. A testi szerelem elképzelhetetlen erőszak nélkül.

…a szerelem annyit jelent, hogy lemondunk az erőnkről.

Csak a legártatlanabb kérdések igazán komolyak. Olyan kérdések ezek, melyekre nincs válasz. A megválaszolatlan kérdés sorompó, melyen túl nem visz tovább út. Más szavakkal: éppen azok a kérdések, melyekre nincs válasz, szabják meg az ember lehetőségeit, vonják meg az emberi lét határait.

…a giccs a szar abszolút tagadása; a szó szoros és átvitt értelmében a giccs kizárja látószögéből  mindazt, ami az emberi létben esszenciálisan elfogadhatatlan.

A Paradicsom sóvárgása az ember abbéli vágya, hogy ne legyen ember.

Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk a puszta jelenlétével.

Nem azért tartotta a kutyát, hogy átalakítsa (ahogy a férj a feleségét, a feleség pedig a férjét akarja átalakítani), hanem csupán azért, hogy megtanítsa az elemi nyelvre, amely lehetővé teszi, hogy megértsék egymást, és együtt élhessenek.

Nincs olyan ember, aki idillel ajándékozhatná meg a másikat. Erre csak az állat képes, mert azt nem űzték ki a Paradicsomból.

Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy.

Idilli környezetben a humor is alá van vetve az ismétlés nyájas törvényének.”

Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

„A rend utáni vágy lényegében a halál utáni vágy, mert az élet a rend állandó megszegése. Vagy másként fogalmazva: a rend utáni vágy képmutató ürügy, melynek leple alatt a heves emberi a gyűlölet kitombolhatja magát.”

Kundera:Búcsúkeringő

„Az álom általános funkciója az, hogy az álomanyag révén valamilyen szövevényes módon visszaállítsa pszichikus egyensúlyunkat.

Korunk művelt embere …véghez tudja vinni, amit kigondolt, … át tudja fordítani elképzeléseit cselekvésbe, míg a primitív ember cselekedetét minden lépésnél a félelem, babona és más láthatatlan akadály gátolja.

Az „Ahol az akarat, ott az út” mottója a modern ember babonája. Ennek a hitnek a megtartásáért a modern ember nagy árat fizet: híján van az introspekciónak. Vakon nem látja, hogy racionalitása és hatékonysága ellenére olyan erők szállják meg, melyek ellenőrzésén kívül esnek, Istenei és démonai egyáltalán nem tűntek el; pusztán új nevet kaptak. Nyugtalanságba, homályos balsejtelembe, pszichológiai zavarokba, csillapíthatatlan gyógyszer-, alkohol-, és ételéhségbe – és mindenekfölött neurózisba hajszolják.

A szomorú igazság az, hogy az ember élete feloldhatatlan ellentétek szövevényéből áll: a nappal és éjszaka, születés és halál, boldogság és szenvedés, jó és rossz. Még abban sem vagyunk biztosak, hogy az egyik felülkerekedhet-e a másikon, hogy a jó legyőzi-e a gonoszt, vagy az öröm a fájdalmat. Az élet csatatér. Mindig az volt, és az is marad; és ha nem lenne így, az a létezés végét jelentené.”

Jung: Az ember és szimbólumai

„A dionüszoszi vallás olyan orgiasztikus rítusokat tartalmazott, amelyek kifejezték a beavatandó azon törekvését, hogy átadja magát saját állati természetének, és ezáltal a Földanya teljes megtermékenyítő erejét megtapasztalja. A dionüszoszi szertartásban az átmenet rítusának beavatási eszköze a bor volt. Feltételezték, a bor létrehozza a tudatosság olyan mértékű szimbolikus csökkenését, ami a jelöltnek a természet szigorúan őrzött titkaiba való bevezetéshez szükséges; ennek lényegét az erotikus kielégülés szimbóluma fejezte ki: Dionüszosz isten a szent nász szertartásainak keretében egyesült hitvesével, Ariadnéval.”

Joseph L. Henderson

„Hiszek az akaratban. Hiszek abban, hogy akarattal és alázattal az ember úr tud maradni a tudatalattiból felgőzölgő mocsárláz nyavalyái fölött is. Megvetem magamban a neurózist, s minden eszközzel, igen, tudattal,  akarattal és alázattal, küzdök ellene. Hiszek abban, hogy a jellem, s annak legfelsőbb kifejezése, a lelkiismeret, kordában, egyensúlyban tartják beteg ösztöneinket, s hiszek abban, hogy az élet és a munka szintézis; aki erre képtelen, éljen, ahogy tud, vagy pusztuljon el: sorsa nem érdekel többé.

Egy ember sokat elbír; s ha nagyon akarja, csaknem mindent.”

Márai: Egy polgár vallomásai

„Nincs szebb, mint a szépségről dalolni.”

Jékely Zoltán

„A mondat belső ritmusa és a mondatok egymás közötti viszonyából adódó szövegzene igencsak képlékeny, sokféle módon felhasználható eszköznek bizonyult. Egyrészt a legmélyebb és legbensőségesebb módon kötődött hozzám, mint élő és lélegző, meghatározott életritmussal rendelkező személyhez, másrészt legalább ilyen erősen kötődött ahhoz a szöveghelyzethez, ahol éppen alkalmaztam. A jelenet belső igényei szerint gyorsítani lehetett vagy lassítani, oldódhatott és görcsösülhetett, édeskés melódiává fűződhetett vagy kopogóssá válhatott, liheghetett, elfúlhatott, s ez mind én voltam, anélkül, hogy a szöveg veszített volna valamit a tárgyiasságából vagy unalmassá, önismétlővé váltam volna a saját szövegeket ellenőrző szememben. A nyelv egyik  legkézenfekvőbb tulajdonságát fedeztem fel magamnak.

A megtalált zene borzongatóan vad és egyáltalán nem hiteltelen képzettársításokra ragadott. Észrevettem azt a kétirányú kölcsönösségi viszonyt, amely a szó hangalakját és jelentését összefűzi. Atomi létet tulajdonítottam a szónak, melyben a hangalaknak és a jelentésnek olyan funkciója van, mint az elektronnak és a protonnak. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy most már nem csak én gondolkodtam a szavakról, hanem a szavak kezdtek el gondolkodni helyettem, illetve velem. Ez a jelenség az úgynevezetten sokbeszédű embereknél is megfigyelhető. Mivel gátlásaik, gondolkodásukat ellenőrző apparátusuk igen renyhén működik, nem azt mondják, amit akarnak, ha egyáltalán valamit akarnak, hanem fiziológiás rendszerüknek és pszichikus állapotuknak megfelelő nyelvi sémáikat beszélik ki, s az intonációs gyönyörben, az akusztikus zuhatagban meglepő kapcsolatokat létesítenek egymástól látszólag igen távol eső életjelenségek között. Most tehát már nem csak arra kellett figyelnem, hogy egy  adott kijelentésem megfelelően hiteles jelentésű-e, hanem arra is, hogy a szövegzene által sugallt kijelentés vajon jól gondolja-e magát.”

…amióta csak az eszemet tudom, alárendelt szerepben vagyok a halállal; mindent a halál szempontjából gondolok, az erotikát is a halál végleges szempontjából gondolom. Ezért a halál számomra egyetlen pillanatra sem lehet eszköz, még akkor sem, ha netán szerelmesem halálát kívánom. Ha tehát csak a halálommal foglalkozom, akkor az élet legérzékibb területét sikerül kiragadnom illetéktelen, s ilyeténképpen fölöttébb felelőtlen kezekből.

…Nem akartam fejet, emberáldozatot, patakzó vért, mosott agyvelőt, csupán kicserepesedett ajkakat, a nemi szervek finom illatát, spermát, síkos hüvelyt, minden rendűvel és rangúval való közösüléseket, a szerelemszagos verítékét és elnyúlt jajszavát. Mindazt, amit minden élő a legősibb káoszként, a pusztulás vonzásaként ismer föl önmagában. Legalábbis abban a kultúrában, amelyben mi élünk.”

Nádas Péter: Hazatérés

„Az embernek cseléd kell és nem parancsnok. Mindenkinek, a gyengének is, az erősnek is. A többi ember részéről születésed pillanatától fogva, és mindvégig is segítségre van szükséged. Segítségre, mégpedig az élethez.”

Márai

„…az új jókedvemben semmi sem hiányzott nekem a régi boldogságomhoz, csak a régi rosszkedvem. De az hiányzott.

…az ember lelkét a legteljesebb elnyomásban sem lehet elpusztítani, mert teremt magának egy könyökteret, mozgáslehetőséget, mintegy a létezés új dimenzióját, ahol örökre szabad lesz.  … ezt nem akartam elveszíteni a régi rosszkedvemmel együtt.

Az illúziókat fenn kell tartani; keresztül kell látni rajtuk; de munkahipotézisnek mindenképpen használhatók.

A dolgok másodszorra kezdődnek. Azzal, hogy megismétlődnek…

Ottlik: Buda

„…az életben csak néhány mozdulat, cselekedet számított igazán s az érzések, melyek e cselekedeteket kísérték: mikor az ember bátran viselkedett, és végre megcsinálta vagy elkövette azt, amihez igazán kedve volt, s amiről mindig is tudta, hogy hasztalan tér ki előle. De a legtöbb ember kitért előle. Mindig csak ennyiről volt szó: ki kellett mondani egy szót vagy kinyújtani kezünket egy ember után – arról a pillanatról, mikor az ember úgy érzi, mintha átugorna valamit. Ez az ugrás, ez a szó, ez a mozdulat az élet értelme. Legtöbben nem ismerik.

…aki megízleli a halált, olthatatlan szomjúságot érez, hogy megismerje a szerelmet is.”

Márai: Az idegenek

„…tudták, hogy mindaz, amit a gyermekkor nem tudott elintézni, az életben átalakult szereppé és cselekedetté.”

Márai: Utóhang-sereghajtók

„Azon tűnődöm, van-e halál utáni lét, és ha van, lehet-e sörözni ott.”

Woody Allen: A szendvics feltalálása

„Egy nő akkor érzi magát biztonságban egy férfi, a neki rendelt férfi oldalán, ha jobban átlát rajta, jobban belelát, mint azt a férfi képzeli.”

W.Golding: Kígyónyelv

„…a megmosdott, friss emberek jóhiszeműsége”

Csáth Géza

„Non numero horas nisi serenas.”

Egy napórás

„Akinek az Úr kalapácsot adott, mindent szögnek néz.”

„A pszichiáter a nárcizmus üldözöttje.”

Stark András tanára

„Az okosak társaságát kerüld, mert felületesek és megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.

…milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül.

Nincsenek „tartós” érzéki megoldások; talán a barátság tartós; semmi sem tartós, ami emberi.

Ember vagy, tehát szenvedned kell; szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.

Nincs nagyobb titok a Földön, mint az emberek vágya az Isten után; nincs nagyobb szomorúbb vágy és nincs reménytelenebb.”

Márai: Füveskönyv

„Az emberiség nagy és legtisztább vágyaiból, az istenekből egészen rövid idő alatt látványosságot csináltak az emberek, látványosságot és üzletet.

Ebben az ujjamban – mondotta csöndesen és meghatódva - , ebben az ujjamban van a világ minden tudománya.”

Márai: Istenek nyomában

„Az önzés, mely mindent akart, s azt hitte, mindent ad, mikor időt és pénzt, szenvedélyt és gyöngédséget pazarol a szeretett nőre vagy férfire, csak éppen azt a végső áldozatot nem hozza meg, azt az egyszerű és mellékes készséget nem tudja nyújtani, hogy lemond mindenről, s lelkét és életét odaadja a másiknak, és nem vár semmit cserébe.

Könnyű szeretni, mikor az életnek csaknem vége.

Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet.

…arcom kifejez valamit, s e kifejezésben van kíváncsiság, van nyugalom, áhítat és megértés, derű és komolyság, s mindez összhangban vegyül, ezért szép.

…van egyfajta tűz és indulat, melyet nem a pillanat varázsa fűt, nem az érzékek és nem a kíváncsiság, nem az önzés és a becsvágy szítanak, nem, van egyfajta végzetes parázslás az emberi életben, melyet nem oldanak el megszokás és unalom, nem olt ki a beteljesülés, sem a kacér kíváncsiság, nem tud eloltani a világ, igen, mi magunk sem tudunk eloltani. Ezt a tüzet csakugyan az égből lopták le emberi kezek, s az istenek most örökké irigykednek a tolvaj emberekre.”

Márai: Vendégjáték Bolzanoban

„Tat – twam –asi   -  Ez vagy te.

…az a fiatalember, aki nem tudott aludni, éjszakai sétáiból a sötét sörgyáron át a kertben, meg a csillagok bámulásából a tudatalattijával már megismerte mindezeket a dolgokat. Azért nem tudtam tanulni, mert bealkonyult, és fölragyogott az első csillag, én lassan beleszivárogtam, s ez fölülmúlhatatlanul kéjes érzés volt. Végül is a csillagokig jutottam. Fölmásztam a sörgyár tetejére, szóval csupa gyönyörű éjszaka volt, s én a platóni világ szépségében éltem meg a teremtés aktusát. És nem kedveltem a haladást, én ezeket a megállásokat szerettem,  s mindezt Schopenhauertől tanultam, hogy ez az igazi. Alle Liebe ist Mitleid, részvét az állatok iránt is.

…én inkább az az álmodozó örök kamasz vagyok, aki képes érzékelni a szépet.

Az esztétika az én etikám. A széptani érzékelés.

…Én mindig gyerekekkel voltam körülvéve; engem szerettek a gyerekek, … Volt egy olyan érzésem, hogy én vagyok a szuperpapa.

…törekvéstelen törekvés. …

Az én Istenem bennem lakozik. … Szerintem az Isten maga a jóság. … Az én Istenem az anyanyelvem. A szó …  Ha süt a nap, s kilépek az utcára, mindig a napsütéses oldalon megyek. …  Ahol nem jár a nap, ott én sem járok. A kocsma kivételével. … bennem valamennyi évszak gyönyörű, mert én a természet szerelmese vagyok, s engem a természet teherbe ejtett…

… az erotikus gondolkozás és az erotikus fantázia az emberi agy működésére, a gondolkodásra is jótékony hatás gyakorol. Ezt még a régi gnosztikusok is tudták, akik vallási kérdésekkel foglalkoztak. Buják voltak, akár a kecskebak, de éppen bujaságuk révén végeztek alapos agytornát, s jutottak el a mélyebb gondolkodásig.

…isten gyermeke is vagyok. Az a költő, akin ott van ama magasabb rendűek ujjlenyomata.

Az időtlenség áthatja az ő idejét …

A költő lényege a játék. A férfias, az igazi játék. Az ifjúban, meg a férfiúban érlelődő gyermeket a költő formálja tökéletessé. (Nietzsche)  Azt állítja, hogy ez az örök körforgás, mert az érett férfi azt váltja valóra, amiről gyermekként álmodozott.

…ha az embernek már a nyelve hegyén a lelke, reménykedni és hinni kezd …

Én az összes munkaeszköz közül a tűt szeretem a legjobban.

…Olykor, ha fölnézek a holdfényes égboltra, határozottan érzem, hogy valaki felülről a holdfényt az elmémbe fűzi, s így oly dolgokat tudok meg, amelyekről addig semmit sem tudtam. Néha az az érzésem, hogy a legnagyobb szerencsétlenség, ami az emberiséget érhette, az a túlságosan egészséges ember megléte. A világ legegészségesebb emberei valójában betegek és tele vannak szenvedéssel … sértettek és megalázottak.

…egykor az anyám volt, ma pedig a feleségem az én legfőbb, az én esküdt ellenségem. Az első átpasszolt a másiknak, s mindketten folyton nevelni meg javítani akartak és akarnak. Ezért állandóan menekülök hazulról, és a legborzalmasabb söröző az otthonom. Nem maradt más számomra, mint belemenekülni az írásba, s az irodalomban tisztulni meg attól, amit ez a mindent jól gondoló két lélek belelátott az én enyhén diszkordáns lelkembe. Sosem volt elég erőm ahhoz, hogy kettényírjam közös lepedőnket, s éjnek évadján lelépjek, mert a gyöngeség az én erőm, a vereség az én győzelmem, a megfélemlítettség az én erényem, az elhagyatottság az én társaságom, a locsogás az én retorikám, a nagyvárosi folklór az esztétikám, az állandó magány a pontosságom, a szószegés a hűségem. Így hát összes hibáim és becstelenségeim alkotják a mágneses iránytűmet, mely szüntelenül az  erényes és szép Sarkcsillag felé mutat, a hallgatag, mozdulatlan csillag felé, mely körül  a dolgok keringenek.

Minden ifjú embernek meg kell találnia a pallót, amelyen csak ő lépdelhet, csak ő egyedül. Minden fiatal lélek zseniális, mindre a tudatlanság szilárd harangja borul, minden fiatalban a dacos öntudat a legszebb…

…az írónak legyen mersze odamenni, ahol ismét fél, oda, ahol senki sem várja, oda, ahol jelen idő sincs, a múlt fenyegető s a jövő olyan jól, ah, olyan jól ismert.

Engem mindig minden, amivel találkozom, úgy megdöbbent, úgy megrémít, a szépségével úgy lesújt, hogy képtelen vagyok szembenézni vele. Minden, amivel találkozom, minden erősebb nálam, ezért mindig magamhoz kell térnem, föl kell támadnom könnyű ájulásomból, s itt nemcsak az emberekre gondolok…

Feltehetően attól van ez, hogy ama bizonyos első szerelmes pillantással a lelkembe hatol a lényege annak, amit meglátok. Ilyenkor egy pillanatra, egyetlen másodpercre megállok, beleütközöm abba, amit megláttam. Virtuskodónak kellene lennem, vagánynak, de én csak egy alázatos szerető vagyok, akit megrémisztett a szépség. Ezért mindennek akkor élvezem ki az ízét, amikor már elmúlt…  csak azután, hogy a reszkető képek elcsitulnak.

Nálam legfontosabb a tapintás, nekem mindent meg kell tapintanom.

Kell a csönd, hogy létezhessen a hang.”

Hrabal:Zsebcselek

„Amikor elhagy az ember egy hazát, az összes hazákat elhagyja.

Az ember csak addig él, ameddig valami felé él. Ha nincs ez az érzés, hogy minden nap közelebb visz valamihez, ami jó lesz, ami megoldás lesz, akkor nem siet élni sem, nem kergeti az időt.

Európainak lenni annyi, mint cinkosnak lenni.

Vannak emberek, akik közül nincsen lehetetlen... Vannak emberek, akik a lehetetlennel mesterségszerűen foglalkoznak.”

Márai: San Genaro vére

„Művésznek lenni, annyi mint nagyon élni, mint feltétlenül élni.”

Márai: Randevú  (Jób …és a könyve)

„…amit az ember megalkot, az valahogy megalkotja az embert is…”

Márai: Judit

„Szegény ifjúság! Örökké a jövőben él! Minden pillanatban úgy érzi, fel kell ugrania a pillanatból, s odébb sietni, a jövő felé, melyet máskülönben elmulaszt. De amikor elmúlik az időnk, megtanuljuk, hogy van a jövőnél izgalmasabb esély is az életben. Van a jelen.

…Az ember, amikor felfedezi a jelent, egyszerre gazdag lesz.

A távolság bennünk van, a térkép  és a föld csak ráadás.”

Márai: Napló  1943-44

„Az emberek néha jók, mert gátlásaik vannak, hogy rosszat cselekedjenek. … Akad olyan is, aki jó, mert gyáva gonosz lenni.

…egy férfi csak addig él, amíg szerepe van. Aztán már nem él, csak létezik.

A műveltség élmény. Állandó élmény, mint a napsütés. Az ismeret csak culág.

Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús lesz, aki szép. És aki tehetséges. S akinek jelleme van.

…a férfiak, amikor öregednek, néha mosolyognak. És az ilyen, mosolygósan vénülő ember tud veszélyesebb lenni a nők számára, mint a hódító gladiátorok.

Mi csak akkor uralkodunk, amíg fájdalmat tudunk szerezni nektek, férfiaknak.

…a férfi sem más csak hiúság, amit összefog néhány belénevelt rögeszme.

Ez az ember (Márai*) arra tette fel az életét, hogy az értelem uralkodik a világ felett. … És meg kellett tudnia, hogy az értelem igazában semmit sem ér, mert az ösztönök erősebbek, az indulat több, mint az értelem.

A műveltség…  reflex.

… műveltség az, amikor egy ember … vagy egy nép … megtelik valamilyen nagy örömmel … most már csak szakemberek vannak.”

Márai: Judit

„A nagy szenvedély – szerelemben, mint a művészetben is – jókedvű. Az ál-szenvedély komor, patetikus, lihegő.

A nők nem tisztelik egymást.

…talán Huxleynek és az oxfordistáknak van igazuk, akik azt mondják, hogy az ellenséget csak egy módon lehet legyőzni, ha elviseljük.

A szeretők jól teszik, ha az első csók után eltávolodnak egymástól, időben és térben elhúzódnak egymás közeléből, magukba néznek, várják a hatást. S csak azután közelednek megint, napok múltán, mikor ez a hatás csakugyan jelentkezett: tehát nem a pillanat beszél hozzájuk, hanem a hatás, melyet a csók – ez a legemberibb cselekedet – a lelkükben és a testükben elindított.

És öröm kell, öröm, öröm! Gyönyör, mely már közel van a halálhoz. A gyönyör talán még a versnél is több. Vagy ugyanaz.

Isten a valóságban nem fizikus volt, nem is biológus, hanem mindenekfölött matematikus.”

Márai: Napló 1943-44

„Nincs más béke, égen és földön, csak az, amit Eros ad.

A halál, mellyel az istenek megáldották és megverték az embereket nagy ajándék is: feszültséget ad az életnek.

Nincs más, csak az örök, az örökös, gyönyörű, szentséges kilégződés és belégződés, alakulás  és bomlás, születés és halál, kivonulás és visszatérés, szünet nélkül, vég nélkül.

És ezért csak Egy művészet volt, Egy tudomány,  csak Egy titok: elengedni magunkat, nem szembeszegülni Isten akaratával, nem kapaszkodni görcsösen semmibe,  se jóba, se rosszba. Akkor megváltás vár az emberre, akkor megszabadul a szenvedéstől és a félelemtől, de csak akkor.”

Hesse: Klein és Wagner

„…modorban angol felségterület. A keresztre feszítés után mindenki bocsánatot kér mindenkitől, s megköszön valamit a másiknak.

…a szépség csak a jóság járuléka…

(Rómáról*) Ekkora múltat csak úgy lehet kibírni, ha az ember félrenéz.”

Cs. Szabó László: Napok, évek, századok

„A lefölözött tejből tejszínt, a szénporból gyémántot,  a verébből főnixet, a nyomorékból versenyfutót csinált, ahol valamiből kevés volt, oda mindig bevetette a maga tehetségét, hogy bizonyítsa, hogy  omnis ubigus, és hogy a minimumban van a maximum, hogy a föld minden egyes papja az Édenkert közepe, hogy miközben a függőkertek omladékká és porrá lesznek, ebben a porban minden szépség ellenáll, ebben a csipetnyi agyagban minden újrakezdődik.”

Hrabal: Gyöngéd barbárok

„Minden megoldhatatlan, de minden áthidalható.”

Nádas: Leírás

„Azok közé tartozott, akik udvariasságból hisznek istenben.”

Quevedo (idézi M.V.Llosa: Don Rigoberto feljegyzései)

„Az életszeretet sokkal inkább az illető gesztusaiban érhető tetten, mint a gondolataiban, inkább a hanghordozásában, mint a szavaiban.

…az emberi lényt az idegenben ismerjük föl. Az idegen szeretetéből hiányzik a narcisztikus elem. Ha őt szeretjük, akkor egy másik emberi lényt szeretünk, olyannak, amilyen, és annak ellenére, hogy különbözik tőlünk, nem pedig azért, mert hasonlít hozzánk.

 …létezik egy közös  humanista hitvallás és tapasztalat is. A hitvallás kimondja, hogy minden egyes egyén magában hordja a teljes emberiséget, hogy az „emberi állapot” ugyanazt jelenti minden ember számára…

A humanista tapasztalat pedig abból áll, hogy érezzük, semmi, ami emberi, nem idegen tőlünk, hogy „én vagyok te”, hogy meg tudjuk érteni a másik embert, mert  mindketten ugyanannak az emberi létnek az elemein osztozunk. Erre a fajta humanista tapasztalatra csak akkor vagyunk képesek, ha kitárjuk tudatosságunk szféráját.

Választás szabadsága:

1, tudni, hogy miben áll a jó, illetve a rossz;

2, hogy a konkrét helyzetben milyen cselekedet vezet a kívánt célhoz;

3, tudni, hogy milyen erők húzódnak meg a látszólagos óhaj mögött; vagyis fölfedezni a tudattalan vágyakat;

4, tudni, hogy melyek a valódi, választható  lehetőségek;

5, hogy melyek a döntések következményei;

6, tudni, hogy a tudás magában véve nem elég hatékony, csak ha társul hozzá az akarat, a cselekvésre, és a készenlét a csalódás fájdalmának  elviselésére, amely csalódás szükségképpen együtt jár olyan cselekedetekkel, amelyet szenvedélyeink ellenére viszünk véghez.

A gonoszság sajátosan emberi jelenség. Kísérlet arra, hogy az ember visszafejlődjék az ember előtti állapotba és kiküszöbölje mindazt, ami sajátosan emberi: az értelmet, a szeretetet, a szabadságot.  … a gonoszság … tragikus is … sohasem kielégítő (megoldás*) …

1.Gonosznak lenni annyit tesz, hogy az ember elveszíti önmagát abban a tragikus kísérletben, hogy megszabaduljon emberi mivolta terhétől.

2.Leggonoszabbak azok a törekvések, amelyek az élet ellen irányulnak; a halál szeretete, az incesztuózus – szimbiotikus törekvés visszatérni az anyaméhbe, a földbe, a szervetlenbe; a nárcisztikus önfeláldozás, amely az embert az élet ellenségévé teszi, mégpedig azért, mert nem képes elhagyni énjének börtönét.

3.Kisebb rossz a szeretethiány, a józan ész hiánya, az érdeklődésé és a bátorságé.

4.Az ember hajlamos a regresszióra, és hajlamos előre haladni … Ha a két hajlandóság még egyensúlyban van, akkor szabadon választhat, feltéve, hogy megvan hozzá a hasznavehető tudatossága, és képes erőfeszítésre.

5. Az ember mindaddig felelős tetteiért, amíg szabadon dönt. A felelősség azonban nem egyéb, mint etikai követelmény, gyakran pedig a hatalom racionalizálja vele azt az óhaját, hogy az illetőt megbüntesse. Mivel a gonoszság nagyon is emberi … ott lapul valamennyiünkben. Minél inkább tudatában vagyunk, annál kevésbé tudunk föllépni mások bíráiként.

6.Az emberi szív megkeményedhet, embertelenné válhat, de nem emberivé soha. …Nem szabad arra hagyatkoznunk, hogy valaki majd megvált bennünket, de nagyon is tudatában kell lennünk annak, hogyha rosszul választunk, akkor nem leszünk képesek megváltani magunkat.  …

Ha az ember számára közömbössé válik az élet, akkor nincs többé remény, hogy a jót tudja választani.”

Fromm: Az emberi szív

„Az ateizmus három dogmája: lélek nincs, az ember állat, a halál megsemmisülés.”

Hamvas: A bor filozófiája

„Egyszerűen az az igazság, hogy a hím genetikai érdekeit szolgáló viselkedés nem szükségszerűen szolgálja nőstény szülőtársa érdekeit.”

Jarett Diamond: Miért öröm a szex?

„A műveltség, hogy valaki lelkében hordozza mindannak öntudatát, amit a keresztény világot megelőző évtizedekben a görögök és a latinok, s amit a keresztény világ két évezredének az occidentális világ emberei alkottak, gondoltak, amire vágytak, amiben hittek – mindez sűrítve, néha ködösen, mint az élet értelme él a lelkében.”

Márai: A hang

„…minden élőlény, amelyet felveszünk életünkbe, …egész embert követel, állandó figyelmet, teljes odaadást, mindent mindig, az egészet.   …   különös, hogy semmit nem lehet csak úgy mellékesen csinálni.

…nincs olcsóbb és kényelmesebb, mint állatot szeretni ember helyett.

Mindig és mindenben csak az egyént szereti – az emberiséghez nincsen semmi köze, mindig legfeljebb csak néhány kiválasztott emberhez.

Úgy vette észre, hogy azok, akik az emberiséget vagy az állatokat általában és tételszerűen szeretik, szemrebbenés nélkül engedik elpusztulni Jóskát vagy az útjukba vetődött kóbor ebet.”

Márai: Csutora

„Szerelemben, azt hiszem, egyetlenegy magaslat van, azon túl pedig, fájdalom … azt hiszem, hogy az erőlködés, amellyel a boldogságot feltámasztaná, kimeríti; s hogy a boldogság akadálya a boldogság emléke.

Az ember legszebb művei eltökélten fájdalmasak. Mi volna a boldogság elbeszélése? Csak azt mesélhetjük el, ami előkészíti, aztán ami lerontja.

Legtöbben azt hiszik, hogy csak az a jó, ami kényszerrel érhető el; csak eltorzultan tetszenek önmaguknak. Senki sem óhajt önmagához hasonlítani. Mindenki választ egy mintát és utánozza; sőt, még a mintáját sem ő választja, elfogadja készen, ahogy kapja. Pedig hát az emberben, azt hiszem, sok olvasnivaló volna! Nem mernek. Nem merik végiglapozni. Az utánzás törvénye; én úgy hívom: a félelem törvénye. Mindenki fél, hogy magányossá válik; és aztán nem válik semmivé sem. Gyűlölöm ezt az erkölcsi agoraphobiát; ez a legrosszabb gyávaság. Pedig egyedül találunk ki újat. De hát ki akar újat? Amit belül önmagunkban mindentől különbözőnek érzek, az éppen az a legdrágább kincs, az ád értéket mindenkinek, s éppen azt iparkodnak kiirtani. Utánoznak. És azt hiszik, szeretik az életet.

Tudja-e, mi az oka annak, hogy  a mai poézis és főkép a filozófia csupa holt betű, semmi más? Az, hogy az élettől elszakadtak. A görögség az életet a maga teljében eszményítette; a művész élete, ilyen módon valóra vált költészet volt; a filozófus élete, maga, cselekvő filozófia; így aztán az élettel egyesülve, nem pedig külön és ismeretlenül, a filozófia folytonosan táplálta a poézist, a költészet meg, ugyanakkor, formát adott a filozófiának; gyönyörű volt ez és meggyőző. A szépség ma már nem cselekszik; a cselekvés nem gondol azzal szép-e; a bölcsesség külön utakon jár.

Hadd vigyen el a perc mindent, amit csak magával hozott.

A tegnap teljes felejtéséből alkotom minden órám újdonságát.”

Gide: Meztelen

„Meg kellett tudnia, hogy az életnek, s mindennek, amit az élet tartalmaz, pontosan annyi értelme van csak, amennyire él az ember…

A temetőbe nem járt nagyon szívesen… „Micsoda szűk gödör” -, gondolta rosszkedvűen – „hisz itt alig lehet mozogni.”

Márai: Szemérem

„A szerelem hallgatással kezdődik és hallgatással ér véget. Ez a módszere.”

Márai: Szerelmesek

„Van egy másik valóság -  a tükörkép, amit a világ mutat benned, ha művész vagy. S egy idő múlva,  ha sejted mesterségedet, már csak ez a másik valóság érdekel.”

Márai: Víz és föld

„Le silence éternel de l’escape infini m’effraie.”

Pascal

„A természetet csak úgy tudjuk legyőzni, ha engedelmeskedünk neki.”

F.Bacon

„…számomra nagyobb örömöt jelent, ami megindít, mint ami ámulatba ejt.”

Fr.Couperin

„Fürmich ist Optimismus identisch mit Dummheit.”

Harnoncourt

„Nem az a fontos, honnan jő az élet szépsége, erőteljesen kell befogadni, átélni, aztán továbbadni.

Felosztottam az embereket ünnephozókra és ünneprontókra.

Mit tudtok, ti hülye földiek,  az én hatalmas boldogságomról, amelyet elképzelek magamnak … mit tudtok egyrészt a szerelmi mámorról … másrészt a zene mámoráról …a bor mámoráról … az erős vallásosságról…”

Alma Mahler

„Tegnap szülte a Ma őrületét,

A Holnap csöndjét, kínját vagy hitét;

igyál! nem tudod, honnan jössz, s minek,

igyál! nem tudod , miért, s hova mégy.”

Omár Khájjám

„Ahol a művészet mindenestül játszik, ott a kifejezésből semmi sem marad.”

Adorno

„…a megfeneklett idő melankóliája”

Hrabal: Metek úr

„…milyen szép, ha minden tengerhez, mely ránk vár, van egy folyó a számunkra.”

A.Barrico: Tengeróceán

„Az ember úgy képzeli …,hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgáltatásokat, nem látja valószínűtlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. …

S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban?

Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem az igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól?  S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást?

Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. …

El kell viselni, ennyi a titok. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget,  s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.

…van valami ringyószerű abban, aki kegyeltje a világnak, akit szeretnek.

Mindenféle zene, a legközönségesebb is oly közelről érintette, mint egy testi támadás.

…Egész testével hallotta a zenét, oly szomjasan, ahogy az elítélt figyelhet börtönében távoli léptek zörejére, melyek talán a menekülés hírét hozzák. Ilyenkor nem hallotta, ha szóltak hozzá. A zene felbontotta körülötte a világot, pillanatokra megváltoztatta a mesterséges megegyezés törvényeit, ilyen pillanatokban Konrád sem volt katona.

Megértették az udvarias hallgatók, hogy a zene veszélyes.”

Márai: A gyertyák csonkig égnek

„A zenei érzék az ember életmegnyilvánulása.”

Wittgensteint idézi Kertész

„Írni annyi, mint ítélkezni önmagunk felett.”

Ibsent idézi Kertész

„A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol a rabságunkat éltük.”

Kertész Imre: Valaki más

„Az éles, nappali fényben még a hangok is ragyognak.”

Pessoa

„Az ember könnyen lesz önző, ha nagyon szeretik.”

Kaffka Margit: Csendes válságok

„…azok közé tartozott, akik életüknek tanúi szeretnek lenni, s helytelennek tartanak minden arra irányuló igyekezetet, hogy az életüket éljék. Talán kitűnik majd, hogy sorsukat oly módon szemlélik, ahogyan az emberek többsége az esős napot szemléli.”

A.Barrico: Selyem

„Ha szeretsz egy házat, szeresd a varjúját is.”

Kínai közmondás

„Fortuna a felkészült elmét kedveli.”

Pasteur

„Én nem keresek, én találok.”

Picasso

„Hiszen egy állat, ha megbarátkoztunk vele, nem csupán a jelenét adja, hanem annál sokkal többet, a közös múltat, az emlékeket is.”

Konrad Lorenz

„Háromlábú, szépnevű lóra tenni.”

Hrabal

„Ha az egyes emberben megtalálod azt a jegyet, amely őt a többitől megkülönbözteti, akkor megismerted.

A mi feladatunk nem az, hogy egymáshoz kerüljünk, éppoly kevéssé az, mint ahogy nap a holddal, tenger a szárazfölddel nem egyesülhet. … Célunk nem az egybeolvadás, hanem egymás megismerése, hogy egyik a másikban felismerje és megbecsülje azt aki valójában: a másik ellenpárja és kiegészítője.

…

Nem kívánok mást, csak ennyit: légy egészen és teljességgel Goldmund.

Olyan természetű emberek, mint te,  a tehetséges és érzékeny lelkűek, az álmodók, a költők, a szeretet tudói, csaknem mindig fölöttünk, szellemi emberek fölött állnak. A ti származástok anyai. A teljességben éltek. Tiétek a szeretet ereje, és néktek adatott az átélés művészete, … tiétek az élet gazdagsága, a gyümölcs leve,  a szerelem kertje, a művészet szép országa. A ti hazátok a föld, a miénk az eszme. A ti veszedelmetek, hogy belefulladtok az érzéki világba, mi szomjan pusztulhatunk a légüres térben. Te művész vagy, én gondolkodó.

A tapasztalat megtanította. Minden asszony szép és boldogító lehet, minden asszonynak titka és varázsa van, amely ha megnyílik, üdvösséget ad; s a jelentéktelen, a férfiszemmel lenézett – csodás parázzsal, odaadással -, aki elvirágzott, anyás gyengédséggel, szomorúbb, édesebb szerelemmel szerethet. Ebben minden asszony egy volt.

Úgy érezte, hogy egyedül a szerelem és a gyönyör töltheti meg igazán melegséggel, értékkel az életét.

Miként bizonyos, hogy a szerelmi gyönyör a legforróbb üdvösséggel teli feszültség pillanatában a következő lehelettel eltűnik, és meghal újra, úgy bizonyos, hogy a mélységes magányt, a mélabúba temetkezést is hirtelen az élet napfényes oldala utáni vágyódás, újabb rajongás nyeli el.  Halál és kéj egytestvérek. Az élet anyjának neve lehet szerelem vagy gyönyör, lehet sír és lehet enyészet is.

…útja az anyához vezet, a gyönyörhöz és halálhoz. A szellem és az akarat, az élet apai oldala nem az ő hazája volt.

A művészet az apai és az anyai világ egyesülése, a szellemé és a véré, foganhat a teljes érzéki szférában, és vezethet a teljes absztrakthoz, vagy eredhet tiszta eszmevilágból,  végződhet a legvéresebb húsban.

A nagy Vajúdó, ő az ősanya alakja, titka nem ilyen vagy amolyan apró részlet … hanem az, hogy a világ egyébként egyesíthetetlen, legnagyobb ellentétei őbenne békét kötöttek és együtt élnek: születés és halál, jóság és kegyetlenség, élet és megsemmisülés.

Szép a művészet, de nem istennő és nem cél.

Hatalmas hullámokkal borította el a mulandóság felismerése, mely oly gyakran, oly mélyen részegítette már.

Gyorsan elhervad minden, gyorsan megvénül minden gyönyör, és nem marad más, csak a csontok és por. Mégis valaki megmarad: az örök Anya, vénséges vén és örökkön fiatal, szomorú és kegyetlen szerelem mosolyával.

Mert az ember a legnagyobb és egyetlen értelmes dolgot, amit tehet, akkor cselekszi, ha természet adta képességeivel önmaga megvalósítására törekszik. Ezért mondtam régebben olyan gyakran neked: ne a gondolkodó vagy az aszkéta példáját másold, hanem légy önmagad, törekedj önmagad megvalósítására!

Ha énekel, nem gondol az ember arra, vajon hasznos-e, csak énekel.”

Hesse: Narciss és Goldmund

„…bár számtalan kombináció jön létre, a tudatküszöb alatti én automatizmusainak következtében csak az érdekesek … törnek át a tudat birodalmának határain. És ez az a misztikus szita, ami átengedi a hasznosakat.

A szelekció a valódi alkotó személyiség esztétikai érzékének műve. A hasznos kombinációk egyúttal a legszépségesebbek is, vagyis ezek azok, amelyek ezt a sajátos érzéket elbűvölik.” /Poincaré/

„Az írott vagy beszélt nyelv szavai – azt hiszem – semmiféle szerepet nem játszanak gondolkodásomban. Azok a fizikai entitások, amelyek  - úgy tűnik – a gondolkodás elemei, bizonyos jelek, illetve többé-kevésbé tiszta képes, amelyek tetszésünk szerint reprodukálhatók és csoportosíthatók.

…pszichológiai nézőpontból ez a csoportosítás; játék az alkotó gondolkodás lényeges jellegzetessége ebben a stádiumban, amikor még semmiféle  közölhető szavakkal, vagy más jelekkel kifejezhető logikai konstrukció nem létezik.

A fent említett tényezők az én esetemben mindig vizuális, olykor izommozgási jellegűek. A hagyományos szavakat vagy egyéb jelzéseket csak a következő fázisban kell elkezdeni kínosan keresgélni, amikor  a kérdéses asszociációs játék megfelelő mértékben kialakult, és szándékunk szerint visszaadható.” /Einstein/

„A nyelv nemcsak egész gondolkodóképességünk alapja, de a félreértések kiindulópontja is.” /Hamman/

„A jelek a gondolkodás szükséges támaszai. A másokkal megosztott gondolat (a kommunikáció szintje) és a másokkal megosztani kívánt gondolat ( a megfogalmazás szintje) számára a legalkalmasabb jelrendszer valóban a nyelv, de a belső gondolkodás, kivált a kreatív folyamatok hajlamosak más, a nyelvnél hajlékonyabb kevésbé szabályozott, és több szabadságot, dinamizmust engedő formákat ölteni.”

/Roman Jacobson/

„Honnan tudhatnám, hogy mit gondolok, mielőtt tudnám, hogy mit mondtam? (ellenpárja: Tudom, hogy mit akarok mondani, csak nem tudom, hogy mondjam.”

Koestler

„Az a rettenetes tény, hogy a józan értelem, ahogyan ismerjük, soha nincs tisztában önnön rejtett előfeltevéseivel, túlságosan fájdalmas volt egyes tudósoknak és filozófusoknak ahhoz, hogy belássák.” /L.L.Wythe/

„Az ítéletek nem kifejezik a logikai formát; az tükröződik vissza bennük. Az ami a nyelvben tükröződik, a nyelv nem fejezheti ki. Ami a nyelvben önmagát fejezi ki, mi nem tudjuk kifejezni.” /Wittgenstein/

„Charles Lamb egyszer egy levelében azt írta valakinek, hogy utolsó lélegzetét a pipáján keresztül szeretné beszívni és egy szójátékkal kibocsátani.

…

A nyelvvel és a jelentéssel foglalkozó tudományok esetén azonban nagyon fontos az érzet és a hangzás közötti kapcsolat. A homonim és homofon szavak, hangzási hasonlóságok és átalakulások az etimológia és az összehasonlító nyelvészet fontos nyomravezetői a nyelvek felépítésének és fejlődésének tanulmányozásában.

…

A gyermeki és a primitív képzeletben igen szoros és bensőséges a kapcsolat a hangzás és a jelentés között; szinte szétválaszthatatlan egységet alkot a név és a tárgy, amit jól tükröz a sokféle szómágia, igézés és bájolás világszerte elterjedt gyakorlata is. Ezzel rokon az az elképzelés is, hogy egy szó betűi között bizonyos hermeneutikai törvényszerűségek szerinti kapcsolat áll fenn; így tartotta a judaizmus, néhány keleti vallás és átvették a keresztény egyházatyák is.

…A humorista tréfái, a nyelvész felfedezései, és a költő zengzetei mind-mind ebből a forrásból származnak.

…

A gyógyító ember(nek) …feltétlen hitet, az alávetettség, imádatát és önátadás érzését és katarzist kell a páciensben elindítani. A modern pszichoterápia nyílt kifejezésekkel beszél a kiéléssel való gyógyítás elvéről, a lelki purgálással, amely mindig is jelen volt az ősi katarzis – technikákban, a dionüszoszi vagy orfikus misztériumoktól a keresztelés és gyónás szertartásáig.”

Koestler: A teremtés

„Mert semmi más, csupán saját természetemnek a természetével való egyesülése tehette olyanná ezt a tárgyat, hogy mindenki szellemi erőt gyanítson benne.

Akkor feledkezünk el a lábunkról, ha megfelelő a cipőnk, akkor feledkezünk el a derekunkról, ha megfelelő az övünk. Elménk akkor feledkezik el a hiábavaló igenlésről és tagadásról, ha szívünket tökéletessé tettük. Bensőnkben akkor nem változunk, külvilági tevékenységben akkor nem merülünk el, ha megfelelő képességgel rendelkezünk. Aki pedig egyszer rábukkan a megfelelőre és attól fogva sohasem téveszti el a megfelelőt, az arról is elfeledkezik, hogy a megfelelő miért megfelelő…”

Csuang-ce, Kr.e.4.sz.

„A zene voltaképpen: öröm. Amit pedig az emberi természet követel meg, az elkerülhetetlen. …

Így az ember nem lehet meg öröm nélkül, ha pedig örül, akkor ezt hangokkal kell kifejeznie, mozgás és nyugalom által kell testi formába öntenie. S ez fordítva is teljesen igaz: az ember a hangok, valamint a mozgás és nyugalom irányításával ki tudja fejezni lelkiállapotának változásait.

Mert a zene azért különbözteti meg egymástól az egyeseket, hogy ezáltal biztosítsa az összhangot, azért hasonlítja össze a különböző dolgokat, hogy ezáltal tegye széppé a részek arányát, s azért egyesíti a különféle zenei hangokat, hogy ezáltal megteremtse a művészi szépséget.

Lenyúlni a gyökerekig és kimeríteni a változatokat: ez a zene természete.”

Hszüen-ce, Kr.e. 3.sz.

„A legnagyobb jó azon egység ismerete, amelyet a tudat alkot az egész természettel. Minél többet ismer a tudat, annál jobban érti erőit, annál jobban fogja önmagát irányítani és a szabályokat meghatározni önmaga számára; minél jobban érti saját természete rendjét, annál könnyebben fog megszabadulni a haszontalan dolgoktól.”

Spinoza

„Megtanultatok-e örülni az akadályoknak!”

Egy tibeti kő felirata

„Az ember olyan mértékben hibázza el az életét, amennyire hűtlen saját törvényéhez, s így nem válik személyiséggé. A jóságos és hosszan tűrő természet legtöbbünket szerencsére sohasem nógatott, hogy mondjuk meg: mi az értelme az életünknek. És ahol senki sem kérdez, válaszolnia sem kell senkinek.

Csak az lesz személyiség, aki tudatosan igent tud mondani arra a rendeltetésre, mely bensejéből mintegy elébe lép: aki viszont ebben kudarcot vall, azt magával rántja az események vad sodra, és megsemmisül.

Amiképp a nagy személyiség racionális hatása old, megvált, átformál és gyógyít, ugyanígy üdvösen hat az egyénre saját személyiségének megszületése.

Az önmagunkban felfedezetlen út olyan, mint egy pszichikusan eleven dolog, amelynek a klasszikus kínai filozófiában „tao” a neve, s olyan vízfolyáshoz hasonló, amely kérlelhetetlenül céljához igyekszik. A taóban lenni azt jelenti: tökéletesedés, teljesség, betöltött rendeltetés, kezdet és cél, a dolgokkal velük született létértelem, maradéktalan megvalósítás. A személyiség tao.”

Jung: A személyiség kialakulása

„Az élet nagy problémái sohasem oldhatók  meg mindörökre. S ha egyszer ez a látszat, az mindig veszteség. Értelmünk és célunk – úgy látszik- nem a megoldásokban rejlik, hanem abban, hogy szüntelen munkálkodunk rajta.”

Jung: Az élet nehéz

„Das Leben ist zu kurz schlechten Wein zu trinken.”

Goethe

„Az élet bolondos és jelentős, ha nem nevetünk az egyiken, és nem gondolkodunk el a másikon, akkor az élet banális, szűkösen kisszerű.”

Jung: A kollektív tudattalan archetípusairól

„Lélekkel bírni: az élet merészsége, mert a lélek életadó démon, amely tündéri játékát az emberi egzisztencia alatt és fölött űzi, ezért is fenyegetik dogmán belül egyoldalú büntetések, s engesztelik áldások, melyek messze meghaladják mindazt, amit az ember megérdemelhet.”

Jung

„Koponya leszek egy Hamlet-ország kezében.”

Tóth Erzsébet

„Az ember sohase felejtse el, hogy találkozhat az országúton nagyobb barommal, mint ő maga.”

Musil úr (Hrabal és Menžel autóoktatója)

„Kurta emlékezet, rugalmas filozófia.”

Menžel

„Soha ne beszélj a boldogságról egy filozófussal.

…minden pillanat, amit ellopsz a jelentől, olyan pillanat, amit örökre elveszítettél. Csak a most létezik.”

J.Winterson: A szenvedély

„Néha egész élet rámegy arra az igyekezetre, hogy valaki nélkül próbáljunk meg élni.”

Tóth Erzsébet

„A fájdalomérzés egészen kivételesen hiányozhat, de az ilyen egyedek fiatal korban, valószínűleg ezen hiány következményei miatt halnak meg.”

Fonyó Attila: Élettan

„Ahhoz képest, hogy mennyi eszed van, túl sokat használod.”

Popper Péter

„A test az, ami az ember maga.”

Margriet de Moor

„Akárhogy van is, tudjuk, hogy életünket akkor éljük meg teljesebben, ha bármire nyitva állunk. Az életet kisebbítjük, ha óvjuk magunkat tőle.”

J.Cage:A zene jövője

„A természet építi meg a hegyeket és a mezőket, s az ember teszi rájuk  a kerítéseket és a cédulákat.”

Charles Ives

„Aki nem tud szeretni, azt a halál sem válthatja meg.”

Roma Chris c. filmben hangzott el

„A történelemben a véletlenek különös ajtókat tudnak kinyitni a jövőbe. És ha kinyílik egy ilyen ajtó, akkor be kell lépni rajta.”

Voltaire-t idézi Diderot (Enquist: Az orvos látogatása)

„Az öröm nullpontja, ha sikerül megszabadulnunk a kellemetlen gondolatoktól.

Igazán szeretni valamit: vágy, hogy belehaljunk. Vagy csakis benne éljünk, ami ugyanaz.”

Susan Sontag: A vulkán szerelmese

„… a szerelem a jelen idő felmagasztalása.”

Kundera: Nemtudás

„Mintha költő írná legnagyobb versét azonnal felszívódó tintával.

…az életben van valami láthatatlan rend, s amit egyszer elkezdett az ember, azt végül be is kell fejezni … . Ahogy lehet …”

Márai: Eszter hagyatéka

„Inkább az orrom legyen borvirágos, mint a fogam vízköves.”

Hofi

„Az emberről lassan lekopik minden hazugság, így a világfájdalom is.  Marad a világ és a fájdalom.

Várni a parancsra, mikor írni kell, halaszthatatlanul, ahogy lélegezni kell. Várni a pillanatra, mikor az élet elárulja magát.”

Márai: A négy évszak

„Az ismétlés az unalom anyja.”

Valaki a Neten

„Számomra csak olyan utakon való haladás létezik, melyeknek van szívük. Bármely út lehet, melynek van szíve: ott utazom én, és az egyetlen, aminek értelme van, az út végéig haladni. Ott utazom én, és lélegzetvisszafojtva csak nézek, nézek.”

Carlos Castaneda: Don Juan tanításai

„A tao nem szereti a túlbuzgóságot. A túlbuzgóság túlterheltséghez vezet, a túlterheltség pedig nyugtalansághoz. A nyugtalanság gondokat szül, s akinek gondjai vannak, azon nem lehet segíteni.

Csak aki tisztában van önmagával, tud másokon segíteni.

Célod az egység legyen. Nem a füleddel hallasz, hanem a szíveddel. Nem a szíveddel hallasz, hanem az életerőddel. A hallás álljon meg fülnél, a szív pedig az egyetértésnél! Akkor az életerő kiüresedik és magába foglalja a dolgokat. …

A szív böjtje az üresség. (egy Konfuciusz-hívő)

…az értelmiség feladata, hogy kételkedjék.

…a pszichoterápia, s a pszichológia nem lehet tudományos, csak morális, etikai, azért, mert embereket nem lehet megfigyelni, szemlélni úgy, mintha valaki kémiai reakciót szemlélne.

Az emberekkel találkozni kell … akik csak megfigyelnek, perverzek.

Három reakciót adhatunk a stresszre:  1. verekedni, 2. elszaladni, 3. keresni valakit, aki megvéd. Ha ezek közül egyik sem kivitelezhető, akkor megbetegszünk.

Amikor az ember kifelé kezd figyelni,  s talál valamit, ami érdekli őt a világban, abban a pillanatban jobban érzi magát.

Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. … ha az ember élete unalmas lesz, akkor meghal.”

Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa

„Az út az ártatlanságból a bűnbe,  a bűnből a kétségbeesésbe, a kétségbeeséstől a pusztulásba, vagy a megváltásba vezet: tehát nem újra vissza az erkölcsön és kultúrán

inneni gyermekség paradicsomába, hanem azon túl, a hitből erőt merítő élet dimenziójába.

A tragédiákat azonban sohasem lehet megakadályozni, mert azok nem balesetek, hanem szemben álló világok összeütközései.”

Hesse: Egy kis teológia (Pillantás a káoszba)

„Ha nem ismerjük a kikötőt, nem lesz jó szelünk soha.

Az idő a zenében piheni ki önmagát.

Az idő megengedi a hangoknak, hogy hangok legyenek.

Ha szerencsés vagy, sose ismered meg önmagad. Ha meg balszerencsés, az emberek nem fognak… Csak az üresek ismerik magukat.

Az énfölötti az embernek az a része, ami alkoholban oldódik.

Senki sem írhatja meg az önéletrajzát előre.

Mindenki őrültnek születik. Van, aki az is marad. / Beckett/

Az okos utas otthon hagyja a szívét.

Ha láttál egy hegyet, akkor mindet láttad.

Semmit se csinálni, a legnehezebb elfoglaltság.

Végül is mindnyájan azért vagyunk a földön, hogy nevessünk. Amelyik napon nem nevetünk, az elveszett nap. Aztán meg az az egyetlen nyugtató, amelynek nincs mellékhatása. A nevetés nem öl: hiszen mind élünk. Ahogy a kínaiak mondják: legyél szegény vagy gazdag,  elégedj meg a sorsoddal, mert bolond az, aki nem neveti ki a körülményeket.

A humorérzék megment az összes bűn elkövetésétől, kivéve azokat, amelyeket érdemes elkövetni. /Samuel Butler/

Amellett az embert toleránsabbá teszi.  Nem is értem, miért hiányzik folyton az éppen divatos moralitásokból. …

…ha megnevetteted az embereket, azt teszel velük, amit akarsz.

A lényeg: ne legyen szükséged senkire. Istennek sincs.

A magányos fák, ha egyáltalán megnőnek, magasra nőnek. /Churchill/

A magány Isten előszobája,  de egyben a Sátán játszótere.

Ha félsz a magánytól, ne írd meg az igazat. /Jules Renard/

Hogy ez az Ádám miért foglalkozott annyit azzal az Évával, és miért nem csinált inkább almabort.

Szerelemben az ember még boldogtalanul is képes élni. /Dosztojevszkij/

Szeretni annyi, mint választani.

…sosem lehetsz teljesen a másiké, ha nem vagy teljesen a magadé.

Ha barátra lelünk, le kell hunyni az egyik szemünket, hogy meg is tartsuk, néha mind a kettőt.”

Temesi Ferenc: Az éjféli utas

„Úgy szeretnék élni mint egy szegény, akinek sok pénze van.”

Picasso

„A férfiaknak muszáj játszani a halállal, hogy ne legyen olyan borzalmas, amikor eljön.”

Updike

„Zorbász szája tátva maradt, küszködött, hogy megértse, nem mert hinni ilyen boldogságban. Hirtelen megértette, rám akaszkodott, vállon ragadott.

-Táncolsz? –kérdezte. – Táncolsz?

-Nem.

-Nem?

Csodálkozva lógatta a karját.

-Jól van- jegyezte meg, akkor hadd táncoljak én, jó uram! Állj egy kicsit arrébb, nehogy feldöntselek! Hopplá! Hej!

Ugrott egyet kinn termett a kunyhóból, ledobta cipőjét, kabátját, mellényét, térdig feltűrte a nadrágját, és táncba kezdett. Koromfekete arca csupa szén, szeme fehérje kivilágított. Nekilendült, tapsolt, ugrott, forgott a levegőben, behajlított térdekkel leguggolt, majd visszaugrott ültében a levegőbe, mint a gumi. Hirtelen újra a levegőbe pattant, magasba, mintha megfogadta volna, hogy legyőzi a természet nagy törvényeit, szárnyakat növeszt és elrepül. Érezni lehetett a szúette, összeaszott testen a lélek rugaszkodását, hogy fölemelje a testet és elinduljon vele, s hullócsillag módjára belevesszen az éjszakába. A lélek magasra hajította a testet, de visszahullott, nem bírt sokáig a levegőben maradni, újra magasba hajította, kegyetlenül, most már egy kicsit magasabbra, de az, szegény újra visszaesett kimerülten. Zorbász összehúzta szemöldökét, arca nyugtalan komolyságot öltött, már nem ordított, összeszorított foggal küszködött, hogy elérje a lehetetlent.

… ez a Huszein aga szent ember volt, egy napon a térdére ültetett, fejemre tett kezét, mintha megáldana:

„Alexis, mondta, egy titkot bízok rád: most még nem fogod megérteni, de ha megnősz, megérted. Figyelj rám, fiam: Az Istent nem tudjuk hová tenni, nem fér meg sem az ég hét emeletében, se a föld hét emeletében, ám elfér az emberi szívben! Ezért, vésd az eszedbe, Alexis, hogy áldásom kísérjen, sohase sebezd meg az emberi szívet.”

Kazantzakisz: Zorbász, a görög

„Az ember lábának a saját hazája földjébe kell mélyednie, de szemének fürkésznie kell a nagyvilágot.”

Chesterton

„Annyira új volt a világ, hogy sok minden még nevet sem kapott, s ha meg akarták említeni, ujjal mutogattak rá.”

García Márquez: Száz év magány

„… alapjában egy természeti erkölcs - ha figyelembe vesszük az azt éltető mély vallásosságot – összeegyeztethető a transzcendensbe vetett hiten alapuló erkölccsel, amelynek mindenképpen el kell ismernie, hogy a természeti princípiumokat azért vésték a szívünkbe, hogy megválthassuk magunkat.(Eco)

Ez talán jelzi, milyen súlyos nehézségekkel küzd a modern filozófia, amely azt állítja, hogy semmi sem megalapozható és minden bírálható (Eco)

Miben hisz, aki nem hisz? Hinnünk kell legalább az életben, a fiatalok életének ígéretében, akiket a mai kultúra gyakran becsap azzal, hogy a szabadság nevében válogatás nélkül mindenbe belehajszolja őket, aminek aztán kudarc, kilátástalanság, halál, fájdalom a vége.(Eco)

…

Könnyelmű optimizmus, amely úgy véli, hogy a dolgok majd maguktól elrendeződnek, nemcsak a rossz jelenlétének drámaiságát kendőzi el, hanem megfosztja az erkölcsi életet értelmének alapvető összetevőjétől: a harctól, a küzdelemtől, a versenyszellemtől, hiszen a béke ára a mások által okozott és sikerrel eltűrt fájdalom (Martini)

De miért vitassuk el a nem hívőtől azt a jogot, hogy éljen a megbocsátó Krisztus példájával? Próbálja meg, bíboros úr, csupán az eszmecsere kedvéért, amelyben hisz, csak egyetlen pillanatra elfogadni azt a feltételezést, hogy Isten nem létezik: hogy az ember holmi véletlen baleset folytán tűnt fel a föld színén, és nemcsak, hogy ki van téve saját halandóságának, hanem mindennek tudatában is van, és épp ezért a legtökéletlenebb az állatok között…

Ez az ember, hogy legyen bátorsága szembenézni halandóságával, szükségképpen vallásos állattá válna, és arra törekedne, hogy olyan meséket alkosson, amelyek magyarázatot  és mintát adnak neki. És ha megérik az idő, egyszer csak olyan vallásos, erkölcsi és költői erő szállja meg, hogy számtalan  - csillogó, rettenetes vagy patetikusan vigasztaló alak után megszületik a krisztusi modell: az egyetemes szeretet, az ellenségünknek való megbocsátás, a mások üdvösségéért feláldozott élet példája.(Eco)

János pápa (XXIII.János*) bizonyára ateista. Csak az szeretheti ennyire embertársait, aki nem hisz istenben. (Eco)

Világi etikámat egy természetből fakadó tényre próbáltam építeni: testi valónkra …, valamint arra az eszmére, hogy ösztönösen tudjuk, hogy lelkünket (vagy ami a szerepét betölti) csak mások jelenlétének köszönhetjük. Ebből következik, hogy az, amit „világi erkölcs”-nek neveztem, alapjában véve természeti erkölcs, amit egy hívő sem vet el.(Eco)

Ki tudja, lehet, hogy a halál nem megsemmisülés, hanem valahol a világegyetem örvényei között megbúvó szoftver (van, aki „léleknek” hívja) robbanása és lenyomata, amelyben benne van az életünk, az emlékeink, a megbánásaink, vagyis gyógyíthatatlan szenvedésünk, vagy a megelégedettség, hogy megtettük a kötelességünket, valamint a szeretetet.”

Eco-Martini: Miben hisz, aki nem hisz

„A csókot lehetetlen küldönc útján átadni.

A vallás nem más, mint az Igazságra mutató jelzőoszlop. Azok az emberek, akik állhatatosan belekapaszkodnak, képtelenek közelebb kerülni az Igazsághoz, mert az a téves képzetük támad, hogy már birtokában vannak.

de Mello

„Valamely pszichológiai igazság csakis akkor érvényes, ha a visszájára is fordítható.

Végtére is az ember olyan történés, amely nem magát ítéli meg, sokkal inkább mások ítéletének van – többé-kevésbé- alávetve.

Minden féltékenység magja a szeretet hiánya.

Napjainkban ezek a lelki hasadásos áldozatai csupán „fakultatív neurotikusok”, akikről abban a pillanatban lehullik a látszólagos betegség, mihelyt bezárul a rés az én és a tudattalan között. Aki ennek a hasadásnak a mélységét maga is megtapasztalta, annak nyílik leginkább módja arra, hogy alaposabb betekintést szerezzen a tudattalan lelki folyamatokba és elkerülhesse a pszichológiai tevékenység inflációjának tipikus veszélyét.

Aki az archetípusok numinózus hatását nem tulajdon tapasztalásából ismeri, az aligha menekül meg ennek a hiánynak következményeitől, amikor a gyakorlatban szembesül vele. Vagy túlbecsüli vagy lebecsüli, mivel csak intellektuális fogalma van róla, nem pedig empirikus mértékkel mér. Itt kezdődnek – és nem csak az orvos számára – az aggasztó  tévutak, amelyek közül az első, hogy mindent intellektuálisan akarunk megragadni. Ez azt a titkos célt szolgálja, hogy az ember kivonja önmagát az archetípusos hatás és ezáltal az igazi tapasztalás alól, valamilyen látszólag biztosabb, mesterséges, de csupán kétdimenziós fogalomvilág javára, amely úgynevezett tisztázott fogalmakkal kívánja eltakarni az élet valóságát.

…Csakhogy a szellem nem fogalmakban él, hanem tényekben és tettekben.”

Jung: Emlékek, álmok, gondolatok

„…egészében véve mindannyiunk élete igazi tragédia, még akkor is, ha részleteiben komédiának tetszik.

Ám azt, amire egész életében kíváncsi  volt, nem tudja meg Haňtá, hiába olvasott el annyi könyvet. Életének legutolsó tizedmásodpercében döbben rá, hogy életében a legfontosabb a szeretet volt,  s hogy a lényeg nem olvasható el, csak átélhető.

A semmi kafkai tragédiáját a vitális Hrabalnál  némileg enyhíti a szerelembe és művészetbe vetett mágikus hit, amely a végső pusztulásnak is megadja a szépség dimenzióját.

… az ő szemében  a társadalmi ranglétra legalsó fokán álló emberek vannak a csúcson, ezek az emberek mindig többet tudnak mondani neki az életről, mint az értelmiségiek. Szerinte egy adott dolgot az értelmiségi általában tud, míg a hétköznapi ember ugyanazt mélyen átéli, és ez az élmény az ő elrugaszkodási pontja.”

Hrabal  (Monika Zgustova: Fanyar gyümölcsök édenkertjében)

„Az önzés nem az önszeretettel, hanem annak szöges ellentétével azonos. Az önzés egyfajta mohóság.  … ezek az emberek alapjában véve nem fogadják el saját magukat.

Belső biztonság: egészség, önszeretet, önelfogadás.

Az emberi létezés és a szabadság kezdetektől  fogva elszakíthatatlanok egymástól.”

Fromm: Menekülés a szabadság elöl

„Én úgy hiszem, hogy nincs utána semmi, csak az a nagy sötét, egy nagy villanyoltás, aztán ahogy lekapcsolják még azt a nagy sötétet is.

A tévé a szem rágógumija.”

Garaczi Laci

„… a mélységes szorongás forrása az elkülönültség.”

Fromm: A szeretet művészete

„Karinthy Frigyes …a hamis fölényt gúnyolja ki, és humora a fölény kigúnyolása.

…Nála a humor igazi kritika, alkotóművészet, dolgok, stílusok, világnézetek integrális átfogása.”

Kosztolányi: Így irtok ti  Karinthy Frigyes könyve

„…a lélek megismerése egymagában menthetetlenül mélabússá tenne minket, ha a kifejezés öröme fel nem vidítana.

…akinek belül annyival nehezebb a dolga, mint más embereknek, az jogosan tarthat igényt némi külső kényelemre.”

Thomas Mann: Tonio Kröger

The tragic and the dramatic …are universal. The comic (is) …bound to its time, society, cultural athropology.

Umberto Eco:  Travels in hyperreality

„A „poiesis” játékfunkció. A szellem játszóterén zajlik le, saját külön világban, amelyet a szellem alkot magának. Ott a dolgoknak más az arcuk, mint a közönséges életben és nem logikai, hanem más kötelékek révén függnek össze egymással. Ha a komolyságot úgy értelmezzük, ahogy azt az élet józan pillanataiban tesszük, akkor a költészet sohasem teljesen komoly. A komolyságon innen áll, ott, ahol a gyermek, az állat, a vadember és a látnok állanak; az álom, az elvontság, a mámorosság és a nevetés birodalmában.

Megérteni a költészetet, előnyben részesíteni a gyermek bölcsességét a férfié előtt.”

A nevetés nem okvetlenül játékhoz kötött fogalom

A játék szent komolysága

J. Huizinga: Homo ludens

„Ami a halott lónál  lassabb, az már hátrafelé megy.

Hátrafelé is lehet rohamozni, csak ahhoz már egy másik ellenség kell.

A legyek hűségesküje  a következő lócitromig tart.”

Dakota bölcsességek

„Az állat is csak ember.”

Cs. Szabó László

„Lehet, hogy a szenvedély a zseni  föltétele.

... De tudni valamit –mindig egyértelmű a szenvedéllyel: mintha ez lenne elsőrendű értelme minden emberi tüneménynek, a szenvedély, mellyel az ember a világnak felel.

…

Boldogság nincs, szegény fiam. Az élet alján az unalom van és a tunyaság – s Isten sem tudott többet tenni, mikor megalkotta a világot, kifejezte az erőfeszítést, mellyel túlemelkedett a tunyaság törvényén. Ennyi az élet, a teremtés …  A mi az ember dolgát illeti, amit egyszer elkezdtünk, azt múlhatatlanul folytatni kell, s aztán egyszer, ha itt az ideje, be kell fejezni. Ez a törvény.

… már nem tudsz fájdalmat szerezni. A fájdalom már elmúlt. Az élet csinált valamit a fájdalommal … De a fájdalom egy napon átalakul, minden, ami, hiúság, sértődés volt a hiányérzetben, kiszikkadt a fájdalom tisztítótüzének makacs – konok lobogásában, s marad a kezelhető, idomítható, elhelyezhető emlék. 

Márai: A sirály

„A különböző folyamatok időbeli lejátszódásának leírása valójában csak akkor lehetséges, ha a jövő nem más, mint megismételt múlt.

Arthur C. Clarke törvénye: Amikor egy kiváló, de idősödő tudós valamiről azt állapítja  meg, hogy lehetséges, majdnem bizonyos, hogy igaza van. Amikor azonban azt megállapítást teszi, hogy valami lehetetlen, akkor nagyon valószínű, hogy téved.

Gábor Dénes szerint a civilizációt  három nagy veszély fenyegeti: a nukleáris háború, a túlnépesedés és a henyélés korának az eljövetele.”

Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok

„A szépség  ócska ribanc, jobb szeretem  a pénzt.”

Michael Cunningham: Az órák

„Először egyszerűen írunk  és rosszul. Aztán bonyolultan és rosszul. Majd bonyolultan és jól. Végül egyszerűen és jól.”

Vámos Miklós: Márquez és én -  Goethe nyomán

„Ha egy filmből hiányzik a főhős, az a film nem létezik. A főhős az, aki kézen fogja a nézőt és bevezeti emberi kalandjába.”

Bernardino Zapponi: Az én Fellinim

„Az étosz nélküli mű nem több egyszerű giccsnél.

A költőt magával ragadja a szépség szétáradó ragyogása …A filozófus csendben marad, mert tudja, hogy erről lehetetlen szóban tanúságot tennie. … az etika dimenzióján kívül nem jöhet létre igazi műalkotás.

Vannak dolgok, amelyekről nem lehet beszélni, se hallgatni. Ezek a filozófia dolgai.” Egon Bondy: A völgy   

„Szabad-e kinevetni a szent és örök dolgokat? Csak a szent és örök dolgokat szabad kinevetni! Mert nem árt nekik. A múlandó butasághoz kesztyűs kézzel kell nyúlni, mert azonnal szétporlanak egy keményebb érintésre.

Figyelj csak! Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél. /egy indiai idegelme kórterem falán/

/Török Sándorról/ Nyolcvanéves korában, életére visszatekintve, azt mondta, hogy mindig sikerült nagy erőfeszítéssel olyasmit csinálnia, aminek a rendbe hozásán aztán évekig dolgozhatott.

Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel – ez a három halálos bűn, amit az európai ember leggyakrabban elkövet. /Gide /

Aki dudás akar lenni…  Mégis utálom azokat az embereket, akik kényelmesen berendezkednek a pokolban, sűrűn hivatkozva a dudatanfolyamra. 138.o

Senki sem lesz azért öngyilkos, mert nem szeretik, hanem azért, mert ő nem tud szeretni.

Minden piszok, ami nincsen a maga helyén” /Bohr vagy Planck/ 

Azért utállak benneteket pszichológusokat és pszichiátereket, mert ti úgy gondolkoztok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség. Ez nem igaz, hazugság! Az életben tragédiák vannak. És irgalomra van szükség.” /Pilinszky/

Popper: Az önmagába térő ösvény

„…az őszinte mosoly valami alapvetőt érint meg bennünk: azt, hogy természetünknél fogva hálásak vagyunk a kedvességért”

Tenzin Gyatso –a dalai láma- : Ősi bölcsesség, modern világ

„De hiányzott belőle a mese, vagy a bölcsesség, vagy csak egyszerűen a tehetség, hogy valahogyan jelezze: az idő folyékony, egyik pillanat sem fontosabb a másiknál, és minden pillanat elillan.

…az élet lényege, hogy sohasem áll meg. Hová tart? A születéstől a halál felé. Az élet útján nincsenek megállók. Még a tarka abroszon egy tál gyöngyöt ábrázoló kép is folyékony, ha a Mester ecsetje vitte a vászonra.

…Az ilyen képen ugyanis mindig jelen van a születés és a halál.

George Santayana, a neves filozófus szerint „aki nem ismeri a múltat, arra van kárhoztatva, hogy megismételje”. … Nos van egy hírem Mr. Santayana számára: az a végzetünk, hogy teljesen mindegy, hogy ismerjük-e. Az élet erről szól.”

Vonnegut: Kékszakáll

„Ne ülj tangóharmonikára…”

Parti Nagy Lajos

„…megvolt benne azoknak a nyugalma, akik nem törekszenek boldogságra.”

Yourcenar: Mint a futó víz

„Hozzatok sebészt. Agyban vagyok megsértve.

Shakespeare: Lear király

„Az ember csak akkor tervez, ha gyenge.”

Darvasi László: A veinhageni rózsabokrok

„S a titok érzete, mint a fák gyökere a fekete földbe, belenő az emberbe. A gyökér tud az égről, ám a viszonzás korántsem biztos. Legalábbis nem bizonyított. A világegyetem azonban tágul, s nemhogy távolodnának, mint inkább összeérnek a dolgok, jó a rosszal, szép a hazuggal. Nehéz arról is beszélni, hogyan lesznek  a tiszta szenvedélyekből embertelen rögeszmék. Az ember, természete szerint, sietős lény. Hát elészalad a reménynek, hogy megelőzze a sorsát, miközben saját története incselkedik vele.”

 Darvasi: A világ legszomorúbb zenekara

„…én úgy látom, hogy nem a pénz, hanem a verseny minden gonoszság forrása.

Glenn Gould: Mozart és kapcsolt részei

„De minden, ami egyszer megszületik, alá van vetve az idő hatalmának.”

Goethe: Itáliai utazások (Velence)

„Az igazi boldogság a mértékben van.

…mennyire nincs igazuk, ha azt hiszik, hogy nem szerethetnek többé, midőn már öregek, nem tudván, hogy akkor öregszenek meg, ha nem szeretnek többé.

…

Az életben nem az számít, hogy mi történik az emberrel, hanem, hogy mire emlékszünk és hogyan emlékszünk rá.”/García Márquez/

„Az ember amíg él, halhatatlan.”

…a sajt a tej próbálkozása a halhatatlanságra – holland közmondás

Andy Warhol diéta: rossz ételt rendelni, aztán elszöszmötölni vele, míg a többiek zabálnak.”

Temesi: Gabo meg a halál

„A rossz szakácsok hátráltatják az emberiség fejlődését.”

Nitzsche

„Ha maguk ott a hátsó sorban nem hallanak engem, ne emeljék fel a kezüket, mert rövidlátó vagyok.”

W.H.Auden

„Aki mindenkivel együtt érez, mindenkiért hajlandó kockáztatni akár ennenmagát is, de mégsem áll közel szíve szerint és személy szerint senkihez, az mennydörgés vagy sírás helyett elneveti magát.

Az az ember, aki igazán művészi eszközökkel meg tud nevettetni, elnémít bennem minden kritikát.

Egyetlen férfi se nősüljön meg addig, amíg nem tudja, mi lesz belőle.”

G.B.Shaw

„A világ a rövid mondatok felé halad.

A szükségleteket …kielégítjük, míg a vágyakat elérjük. A vágy elindulást és bizonyos időn keresztül adott irányba való haladást feltételez. Meghatározott viselkedés, modor és szokások felvételét jelenti. A vágy a jövőre irányuló szenvedély, mely az eszmék és érzékelhető dolgok világának találkozásánál fekszik…

A vágy az idő, a végtelen idő tengelyén helyezkedik el, befolyásolja döntéseinket az alakok révén, de a legfontosabb, hogy a szükségletektől eltérően végtelen és kielégíthetetlen.

Az élet folyamata olyan játék, amelyben semmi sem biztos a játék szabályain kívül. A művészet megoldást nyújthat a pontosan le nem írható problémákra.”

Caravaglia

„A kísérletező, miközben így cselekszik (*olyat játszik, amit nem ismer és nem érez) a valóság elvét az öröm elvével helyettesíti, ám anélkül, hogy tudná, örök boldogtalanságra ítéli magát.

Az öröm ugyanis a cselekvés mellékterméke. A cselekvésből származik, azért nem lehet a tettek elsődleges célja, mivel valójában nem tudja teljesen és állandóan helyettesíteni a valóságot, amelyet az öröm segítségével szeretnénk kicserélni, letagadni, eltávolítani.

A valóság eltávolítása elemeinek, szerkezetének és szimbolikus rendjének kisebbítését jelenti. Amikor tehát a valóság elvét az öröm elvével helyettesítjük, akkor örök boldogtalanságra kárhoztatjuk magunkat, mivel lehetetlen konkrét és tartós alternatív szimbolikus rendet teremteni, mert az ehhez szükséges elemek pontosan abban a valóságban lakoznak, melyet egy perccel ezelőtt megsemmisítettünk, letagadtunk.”

Caravaglia: A tapasztalat anatómiája

„Egy telített világban a fogyasztók mindenekelőtt érzéseket gyűjtenek, dolgok gyűjtőinek csak másodlagos és származékos értelemben mondhatjuk őket.”

Z.Bauman

„Emlékszem, szörnyű volt a csönd – soha, azután se, végtelen tengervizek közepén, Afrika sivatagjában, soha nem hallottam többé azt az irtózatos, önálló, megmásíthatatlan csöndet… Arca volt és hangja volt és teste volt ennek a csöndnek – s egyre közelebb jött, mint egy elem, mint a kiáradt víz, s nem lehetett menekülni előle.”

Márai:A szénégetők

„A nevetéssel koporsószöget verünk egy érzelembe.”

Nitzsche

„A művészethez úgy kell a valóságmag, mint létezéshez az anyag.

…

Stendhal még tudott olyat, ami mellbe ütött, és én elterültem tőle. Vagy Maupassant, vagy Hrabal, Gombrowicz és mind a nagyok, akik nem csak megfigyelni tudnak, hanem visszaadni is.

…

Feltételezem, hogy a világ művészi és reális megközelítése az archerétegekben, a kezdeti fejlődési szinten egy nagyobb evidenciával kapcsolódott egymásba. A vallás, a mitológia, a világ reális megismerése egy egymástól szét nem választott mozdulatban, kísérletben sűrűsödött. Ekkor természetes volt, hogy a tudomány helyet nyert a kozmológiában. Az indulásban volt egy természetes összefonódottság, amely mindmáig alaprajza mindenféle evolúciónak. Csakhogy a korai primitív korszakokban is, a mágikusban fogant ábrázolatok az egységes kozmológiai világszemlélet lenyomatait mutatva egyre inkább tüntetnek fel olyan jegyeket, amelyek bizonyos öncélúságra is utalnak. A képzeletnek és a formálásnak az öncélúságára, amely egyúttal azt is jelenti, hogy az emberi keresés és kifejezés formációiban már ekkor megjelenik az esztétikai elem.

…

Állok a csillagos égbolt alatt, ácsorgok mélán, és kihallgatom, megfigyelem a csendet. A csendet, amely mára luxuscikk lett, s e betekintés nyomán szinte érzékelhetővé válik, mennyire kiüresedett, alapjaiban mennyire nem kielégítő a mai világképtrend, amely mindenekelőtt az anyagi javak hajszolásának szenteli az energiáját, és a szellemieket becsmérlően kezeli. Korunk környezetszervező elvei abszolút nincsenek tekintettel az ember csendigényére.”

Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet

Fontos átlátni, hogyan adnak az emberek nevet. Meghalni és nevet adni – egész életükben  alighanem ez a két cselekedet őszinte csupán.

A.Barrico: Történet

A földi világon két dolog hiányzik: létra a mennybemenetelhez és fedő  az óceán betakarásához.

Mongol közmondás

A humor és a nevetés a tudás netovábbja,  a szomorú esemény groteszk történéssé, az anekdota mögöttes jelentésévé válik. Mindaz, amitől rettegek, a groteszk nézőpontjából humorrá lényegül át. Sub specie aeternitatis minden csak tréfa, vicc. Minden alapjából kiemelt esemény méltó az istenek nevetésére. Sajnos az antik istenek elmentek, csak az ember maradt utánuk.

Hála istennek.

Hrabal: A meg nem különböztetett figyelem notesze.

                In: Egy osztályismétlő emlékezései.

Pompás aranyóra. Büszke vagyok rá. Nagyapám a halálos ágyán adta el nekem. 10 dollárért.

Woody Allen

Ne adj a tanácsot. A bölcsnek nincs szüksége rá, a bolond meg  úgysem fogadja meg.

Angol közmondás

Istenem, adj nekem nyugalmat, hogy elfogadhassam, amit megváltoztatni nem

tudok; adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit meg tudok változtatni; és

adj bölcsességet ahhoz, hogy mindig meg tudjam különböztetni egyiket a

másiktól.             

Rajkin

Alapjában véve a feleségem éretlen volt. Ülök békésen a kádban, ő

meg bejön, és elsüllyeszti a kishajóimat.

Woody Allen

Már hetedik éve, hogy anyósom átjön karácsonykor. Idén újítunk. Beengedjük.

Woody Allen

Ahhoz, hogy az életet élvezni tudjuk, nem élvezhetjük túlzottan.

Nabokov: Szólj, emlékezet

Okos, aki érti az embereket;

aki önmagát érti: ihletett.

Hatalmas, aki másokat legyőz;

aki önmagát  legyőzi: erős.

Aki törekszik: nincs híján akaratnak;

aki megelégszik: gazdag.

Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;

aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.

Lao-ce: Út és erény könyve (Weöres S. fordítása)

A saját feleségét mindenki arra emlékezteti, hogyan robban le egy hajdani fess nyalkahuszár beszarós, vén húdeszarrá.

Elfride Jelinek: Kiscsukák (ford. Tandori)

Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot.

Esterházy Péter

Ha a vallás Isten törvényét az emberi szabadság fölé helyezi, a modern embernek ez elfogadhatatlan.

Popper Péter idézi Schlegelt

Az elv olyan, mint a fing, amíg bírjuk, tartjuk.

Nagy Bandó András  

Nem arról van szó, hogy ezt a világot mindeddig, nagy jóindulattal, elmosódottnak neveztem, pedig elmosódottnak nevezni, nagy jóindulattal, magamat kellett volna, hanem arról, hogy összefoglalóan kiigazítsam kudarcra kárhoztatott hősies kutatásaim balítéletének lényegét, s kijelentsem: nem az Ismeretlennel, hanem a Megérthetetlennel állok szemben- szögeztem le minden bevezetés nélkül, egy nagy tudós szavait felidézve s az ő kamaszos  hevületű kettős  könyvelésének e két kulcsfogalmára támasztva egyszer csak mindenem , ilyen módon rontva neki annak a tágasságnak, amelybe még odaföntről, az erkélyről nézve az égre jutottam hirtelen.

Bármilyen leleménnyel lepleztem is a dologban rejlő érzelgős együgyűséget, valójában mindig azt gondoltam, valamire szántak engem, valami feladatra, s akár képes leszek megfejteni, mi az, akár nem, akár megfelelek ennek, ha van, akár elrontom, én magam fontos tétel vagyok egy messzi számításban; ám most egycsapásra fel kellett ismerjem, hogy semmiféle feladatról és jelentőségről nem volt itt szó és nem is lesz soha, és egyáltalán, az efféle gondolkozás, mely hogy elkerülje a tényeket, az ámítás hadműveleteivel helyettesíti önmagát, az efféle élet, mely még ebben az úgynevezett gondolkozásban is csupán a gyors élvezetre tör, az elkerülhetetlenül kudarcra van ítélve, amiként kudarcra lettem ítélve én is, midőn hagytam a dolgokat idáig jutni, e beijingi estéig, az erkélyesdiig, ahol felnézni az égre azt jelentette, belátni, hogy nem állok kapcsolatban az éggel, ahol felnézni már önmagában annyit jelentett, hogy akár csak a korszaknak, amelyben élek, nekem magamnak is megszakadt az összeköttetésem a kozmosszal, hogy el vagyok vágva az univerzumtól, hogy ki vagyok zárva belőle, meg vagyok fosztva tőle, talán végérvényesen.

…előbb lángra lobbantani, aztán megnézni, mi ég…

Krasznahorkai László: Az urgai fogoly 

…nyilvánvaló, hogy a halottaknak olyan ragyogó humorérzékük van, amilyen az élőknek soha. Még egyetlen élő és épeszű embernek sem jutott az eszébe, hogy az összes szomszédját és a teljes baráti körét arra kényszerítse, hogy betegyék őt egy ládába, eltemessék, aztán kilenc éjszakán át egyfolytában sirassák, kávé meg egyebek mellett. A halottaknak viszont ez a kedvenc állapotuk. Mihelyt új helyzetükbe kerülnek, rögtön így viselkednek. Engedik lemosni maguknak, lepedőkbe tekerni és betenni egy ládába, amelyben aztán, akárcsak az előttük meghalt összes többi halott, nem tesznek mást, csak még egyszer meghalnak, halálra kacagva  magukat a sok hűhó láttán, amit az élők művelnek, és a megnyúlt arcok láttán, amiket az élők vágnak, mert így érzik kötelességüknek azzal szemben, amit – Isten tudja, milyen alapon! – jóvátehetetlen katasztrófának tartanak minden esetben.

García Márquez: Inkább holtan feküdnénk (1952)

Hallott már valaki kövér nőket beszélgetni? El se lehet képzelni bármi más látványosságot, amelyből úgy áradna az egészséges vidámság. Senki se tud úgy nevetni, mint ahogy két kövér nő nevet. És utoljára se tud nevetni, mert ők ketten sohase hagyják abba. Ha kettőnél több kövér nő beszélget, az ember arra gondol, hogy a jó egészség titka a testek tömegében és sűrűségében rejlik.

García Márquez: A közvélemény (1950)

In: A világ ahogy Gabriel García Márquez látja. Piedad Bonnett válogatása

A csend halkan átlépdel a szobán, s valahol halkan, becsuk egy ajtót.

Mészöly M.: Az istálló

Akkor érzünk effajta boldogságot, amikor már az utolsó reménységünk is elszállt, és kiderül, hogy végső soron minden fájdalom kibírható.

Andrej Makine: A francia pilóta

Az angolok valójában nem szeretik a zenét, de rajonganak az általa keltett zajért.

Sir Thomas Beecham

…a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.

Hamvas: A bor filozófiája

Mielőtt megnősültem, hat jó elméletem volt a gyereknevelésről. Most van hat gyerekem és egyáltalán nincs elméletem.

John Wilmot

Magától értetődik, hogy az embernek ne legyen több gyereke, mint ahány ablak van a kocsiján.

Erma Bombeck

Mindenhová elhurcoltam a gyerekeimet, de hiába: a végén mindig hazataláltak.

Robert Orben

A siker titka az, hogy az egyik kudarcból a másikba esünk és közben nem veszítjük el a lelkesedésünket.

W.Churchill

Az élet iróniája, hogy előrefelé éljük és visszafelé értjük meg.

Kierkegard

Milyen kár, hogy ez nem bűn?

Longueville hercegnő a vízivásról

…aztán tovább sütkérezett, hanyatt fekve, keze a hasán, mosolygott, és én tudtam, hogy aki mosolyog, az valamilyen titkot hordoz magában, azért nincs szüksége sok beszédre, elég ha mosolyog magában, ha beszélget magában, de legfőképpen: ha mosolyog valaki, hát azt mindenki látja, és ezért ezt a mosolyt nem kell senkinek megmagyaráznia, és nem kell semmitől félnie.

Hrabal: A prágai villamosok vezetője (in: Díszgyász)

Egyetlen mód egészségünk megőrzésére, ha azt esszük, amit nem kívánunk, azt isszuk, amit nem szeretünk, és azt tesszük, amit nagyon nem akarunk.

Mark Twain

Áldott, aki megnevetteti társait

KORÁN

…maguk európaiak a legfegyelmezetlenebb emberek, akikkel valaha találkoztam, mert állandóan az irrealitásban bolyonganak. Vagy a múltjukon rágódnak, ami irrealitás, mert már nincs, vagy a jövőjükön elmélkednek, ami másik irrealitás, mert még nincs. Ahelyett. Hogy teljes intenzitással megélnék a jelent, amely közben valahogy elmúlik, elszalad.

…

Akármilyen furcsa, az iróniában van egy adag szégyen. Akkor vagyok ironikus, ha szégyellem a hitemet. És ezt a szégyent oldom egy intellektuális vigyorgásban. Ez az én iróniám.

Popper Péter (in: Révai Gábor: Mesterek)

„Na, ez aztán már végképp nem igaz, nem is volt neki semmiféle rangja a seregben, az a fotó, amije van, azt csak kölcsönvette, úgy fényképeztette rá magát, mintha zupás volna!” fordult apu vádlón az ég felé, de én tudtam, hogy az Úristen nem szereti az igazságot, hogy a bolondokat, a lelkesült embereket szereti, az olyanokat, mint én, Pepin bácsikám, hogy az Úristen jobban szereti a hittel ismételgetett nemigazát, sőt, hogy sokkal szívesebben hallgatja a lelkes hazugságot, mint a száraz igazságot, amivel apu be akarta feketíteni Pepin bácsit a szememben, meg az anyu előtt, aki olyan ostobaságokra volt képes a bácsival, hogy könnyeztem és görcsöt kaptam a nevetéstől, néha csak úgy pattogott a szemem, a fejem meg majd szétment, mert az volt az érzésem, hogy mindjárt csoda történik ott nálunk a konyhában, és megjelenik nekünk Szent Hilarius, az egészséges nevetés védőszentje, aki városkánk főterén állt.

Hrabal: A városka, ahol megállt az idő

Clevinger nagyon komoly , nagyon becsületes, és nagyon öntudatos hőbörödött volt. Nem lehetett vele úgy moziba menni, hogy az előadás után az ember megússza a vitát a hangsúlyról, Arisztotelészről, az Egyetemesről, az eszmei mondanivalóról, a filmnek mint művészi kifejező eszköznek elkötelezettségéről az anyagelvű társadalomban. Azoknak a lányoknak, akiket színházba vitt, ki kellett várniok az első szünetet, hogy megtudják tőle, vajon amit látnak, jó vagy rossz darab, de akkor aztán rögtön megtudták. Harcos idealista volt, aki azzal viselt keresztes  háborút a faji előítélet ellen, hogy amikor szemtől szemben állt vele, rögtön becsinált. Mindent tudott az irodalomról, kivéve azt, hogyan kell benne gyönyörűséget találni.

…

- …Maga szarházi kurvapecér. Igen?

– Nem, ezredes úr.

– Nem, ezredes úr? Szóval én mocskos hazug vagyok?

– Nem, ezredes úr.

– Akkor maga egy szarházi kurvapecér, igen?

– Nem, ezredes úr.

– Ki akar kezdeni velem?

– Nem, ezredes úr.

– Beismeri, hogy maga egy szarházi kurvapecér, igen vagy nem?

– Nem, ezredes úr.

– A jóistenit, ki akar kezdeni velem. Egy büdös centért átugrom ezt a nagy, kövér asztalt, és tagról tagra széttépem azt a büdös, gyáva testét.

– Rajta! Rajta! – kiáltotta Metcalf őrnagy.

– Metcalf, maga büdös kurvapecér, nem mondtam magának, hogy fogja be azt a büdös, gyáva, hülye pofáját?

– Igenis, ezredes úr. Elnézést kérek, ezredes úr.

– Akkor mi lenne, ha befogná.

– Csak tanulni próbálok, ezredes úr. Csak úgy tanulhat az ember, ha próbálja.

– Ki mondja ezt?

– Mindenki ezt mondja, ezredes úr. Még Scheisskopf hadnagy is ezt mondja.

– Maga is ezt mondja?

– Igenis, ezredes úr – mondta Scheisskopf hadnagy. – De mindenki ezt mondja.

– Nahát akkor, Metcalf, mi lenne, ha maga megpróbálná megtanulni befogni azt a hülye pofáját. Na. Hol is tartunk? Olvassa vissza az utolsó mondatot.

– Olvassa vissza az utolsó mondatot – olvasta a tizedes, aki tudott gyorsírni.

– Nem az én utolsó mondatomat, maga hülye – süvöltötte az ezredes. – Valaki másét.

– Olvassa vissza az utolsó mondatot – olvasta vissza a tizedes.

– Ez megint az én utolsó mondatom – sikoltotta az ezredes, és bíborszínt váltott dühében.

– Nem, ezredes úr – helyesbített a tizedes. – Ez az én utolsó mondatom. Egy perce olvastam fel önnek. Nem tetszik rá emlékezni, ezredes úr? Hisz csak egy perce volt.

– Ó, istenem! Olvassa vissza nekem az ő utolsó mondatát, maga hülye. Mondja csak, hogy az istenbe hívják magát?

– Papagáj, ezredes úr.

– Nahát, akkor legközelebb maga kerül sorra, Papagáj. Mihelyt az ő tárgyalásával végeztünk, kezdődik a magáé. Értette?

– Igenis, ezredes úr. Mi a vád ellenem?

– Ki a fene törődik azzal. Hallotta, mit merészelt tőlem kérdezni? Majd megtanulja, Papagáj, abban a pillanatban, mihelyt Clevingerrel végeztünk, majd megtanulja Clevinger kadét, mit... ugye, maga Clevinger kadét, és nem Papagáj?

– Igenis, ezredes úr.

– Jó. Mit...

– Én vagyok Papagáj, ezredes úr.

– Papagáj, milliomos a maga apja, vagy tagja a szenátusnak?

– Egyik sem, ezredes úr.

– Akkor maga vért fog pisálni, Papagáj. Nem is tábornok, nem is magas rangú tisztviselő, ugye?

– Nem, ezredes úr.

– Akkor jó. Mi az apja foglalkozása?

– Halott, ezredes úr.

– Nagyon jó. Tényleg vért fog pisálni, Papagáj. Magának tényleg Papagáj a neve? Különben is, milyen mocskos, rohadt név az, hogy Papagáj? Nekem nem tetszik.

– Papagáj, ezredes úr, az Papagáj neve – magyarázta Scheisskopf hadnagy.

– Hát jó, de nekem nem tetszik, Papagáj, és alig várom, hogy tagról tagra széttéphessem azt a büdös, gyáva testét.

…

Dreedle tábornok ápolónője mindenhová követte Dreedle tábornokot, még az avignoni bevetés előtti eligazításra is, ahol csacska mosollyal állt a pódium mellett, és rózsaszín-zöld egyenruhájában úgy virított Dreedle tábornok oldalán, mint valami termékeny oázis. Yossarian ránézett, és halálosan beleszeretett. De kedve nyomban lehorgadt, és lelkében béna űr támadt. Ült, és szorongó vággyal bámulta nedves vörös ajkait, arcán a gödröcskéket, amíg Danby őrnagy monoton, oktató hangú, férfias dörmögését hallgatta az összevont légelhárításról, ami Avignonnál várja őket, és Yossarian feneketlen bánatában tompa nyöszörgést hallatott, mert eszébe jutott, talán soha életében nem látja többé ezt a szeretetre méltó nőt, akivel még egy szót sem beszélt, s akit oly magasztos szerelemmel megszeretett. Szíve fájdalmasan dübörgött; bánatosan, félve és vágyva

falta szemével a nőt, aki tébolyítóan szép volt. A puszta földet imádta, ahol állt. Kiszikkadt nyelvét végighúzta cserepes, szomjas szája szélén, és nyomorúságában megint felnyögött, ezúttal elég hangosan ahhoz, hogy magára vonja a gyalulatlan fa padsorokban körülötte ülő, csokoládészínű egyenruhát és szíjjal varrott fehér ejtőernyő-hevedert viselő tisztek meghökkent, kutató pillantását.

Nately fölrezzent, és riadtan feléje fordult. – Mi van? – suttogta.

– Mi bajod?

Yossarian nem is hallotta. Betege volt a vágynak, megbabonázta a szánalom. Dreedle tábornok ápolónője nem is volt olyan nagyon dundi, és Yossarian érzékeire vértolulásos, döbbenetes hatást gyakorolt hajának sárga sugárzása, kurta, puha ujjainak soha nem érzett szorítása, anyányi, feszülő melleinek soha nem ízlelt kincse a rózsaszín, nyakban szélesre nyitott ing alatt, valamint hasának és combjainak találkozásánál a domborodó érett háromszög a szűk, feszes, erdőzöld tiszti nadrágban. Kielégíthetetlenül itta magába a látványt, a csábos alakot, a feje búbjától a festett körmű lábujja hegyéig. Soha nem akart megválni tőle.

Óóóóóóóóóóó, nyögött fel megint, s reszkető, elfojtott jajszava ezúttal végigfodrozott az egész helyiségen. A pódiumon ülő tisztek fölött összecsapott a kínos elképedés hulláma, mely átmenetileg még Danby őrnagyot is kizökkentette az órák egyeztetésének fontos műveletéből, amint a másodperceket számlálta, és majdnem újra kellett kezdenie.  Nately, Yossarian megbabonázott pillantását követve, végig a favázas teremben, eljutott Dreedle tábornok ápolónőjéig. Felindultságában elfehéredett, amikor rájött, mi bántja Yossariant.

– Hagyd abba, hallod? – figyelmeztette vadul suttogva Nately.

– Őóóóóóóóóóóó – nyögött Yossarian negyedszerre is, ezúttal elég hangosan ahhoz, hogy mindenki tisztán hallja.

– Megbolondultál? – csitította Nately hevesen. – Ráfázol, meglátod.

– Óóóóóóóóóóóóóóó – válaszolt Yossariannak Dunbar a helyiség másik végéből.

Nately felismerte Dunbar hangját. A lavina megindult, most már nem állhat útjába senki, és Nately kis nyögéssel elfordult. – Óóó.

– Óóóóóóóóóóóóóóó – nyögött vissza Dunbar.

– Óóóóóóóóóóóóóóó – nyögött fel Nately elkeseredetten, amikor rájött, hogy az előbb felnyögött.

– Óóóóóóóóóóóóóóó – nyöszörgött vissza megint Dunbar.

– Óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó – kondult meg egy teljesen új hang a helyiség egészen más részéből, és Nately haja égnek meredt.

Dunbar meg Yossarian válaszolt a hangnak, míg Nately hiába keresett nyüszítve valamiféle lyukat, ahová elbújhat, és ahová Yossariant is magával viheti. Itt is, ott is fojtott nevetés hallatszott. Gonoszkodó kisördög szállta meg Natelyt, és szándékosan felnyögött, amikor pillanatnyi csend támadt. Megint új hang felelt rá. Az engedetlenség

zamata ínycsiklandó volt; Nately egy óvatlan pillanatban, amikor ismét féloldalt fordulhatott, megint erélyesen felnyögött. Megint új visszhang felelt rá. A helyiség tébolyultan és ellenállhatatlanul forrongott. Kísérteties hangzavar támadt. Lábak csoszogtak, a tárgyak kezdtek kihullani az emberek kezéből: ceruzák, számítóeszközök, térképtáskák, csörömpölő acélsisakok. Egy csomóan, akik nem nyögdécseltek, szemérmetlenül vihogni kezdtek, s ki tudja, hová fajult volna a nyöszörgés ösztönös

lázadása, ha maga Dreedle tábornok nem nyomul előre, hogy véget vessen neki. Határozottan előrelépett a pódium közepére, közvetlenül Danby őrnagy elé, aki becsületes, állhatatos fejét lehajtva, még mindig karórájára összpontosította a figyelmét, és számolt: –... huszonöt másodperc... húsz... tizenöt. – Dreedle tábornok nagy, vörös, erőszakos képe ingerülten eltorzult, majd kegyetlen elhatározás fagyott rá.

– Fejezzék be, emberek – adta ki a parancsot szabatosan, míg szeme helytelenítően villogott, szögletes állkapcsa pedig fenyegetően előreugrott, és mindjárt be is fejeződött az egész. – Harcoló alakulat parancsnoka vagyok – közölte velük szigorúan, amikor a helyiségben halotti csend támadt, és az emberek a padokon jámboran behúzták a nyakukat –, és amíg én vagyok a parancsnok, nem lesz több nyöszörgés ebben az ezredben.  Meg vagyok értve?

Mindenki megértette ezt, Danby őrnagy kivételével, aki még mindig a karórájára összpontosította a figyelmét, és a másodperceket számolta fennhangon. –... négy... három... kettő... egy... idő! – kiáltott fel Danby őrnagy, és diadalmasan felnézett, és látta, hogy az égvilágon senki sem figyelt rá, úgyhogy kezdheti az egészet elölről. – Óóóóóó – nyögött fel kimerülten.

– Ez mi volt? – ordított fel Dreedle tábornok hitetlenül, és gyilkos dühe egyetlen villámgyors fordulattal csapott le Danby őrnagyra, aki iszonyú zavarában hátratántorodott, izzadni és nyüszíteni kezdett. – Ki ez az ember?

– Da-Da-Danby őrnagy, tábornok úr – hebegte Cathcart ezredes. – Az ezredhadműveleti tisztem.

- Vigye ki, és lője főbe – adta ki a parancsot Dreedle tábornok.

Joseph Heller: A 22-es csapdája

A vallás a valóság emberközpontú (antropomorfikus), többé-kevésbé képszerű, formájában  szimbolisztikus, lényegében azonban érzékletes „magyarázatát” adja, amely közvetlenül érzelmi  úton hat az emberre.  Az antropomorfikus tükrözés azt jelenti, hogy a tudat nem a valóságot, hanem önmagát tükrözi. Ezzel szemben a valóságot valóságosan tükröző tudomány  dezantropomorfizáló, vagyis nem ember-, hanem valóságközpontú, közvetve hat, és csak fáradságos szellemi erőfeszítés árán közelíthető meg. Az érzelmi és értelmi, közvetett és közvetlen, a képszerű (egymástól független) és a logikai képletekbe foglalt (egymásból következő) szemléletek ellentéte szembeállítja a tudományt nemcsak a vallással, hanem bizonyos értelemben  a hétköznapi gondolkodással is.

Semlyén István: Modern mítoszok

-          Stefi szép lány. De még milyen szép! Tündöklő, igézetes. … Szépnek szép. De hiányzik belőle valami.

-          Mit mondtál? Hogy hiányzik belőle valami?

-          Nem vetted észre?

-          De észrevettem. Csak hát nem ismerem olyan jól, mint te. Hát mi hiányzik belőle?

-          Elárulom neked. A lélek melege.

-          Legyünk tárgyilagosak. Stefi megérdemli. Gondoljunk arányos termetére, ovális arcocskájára, mély tüzű, meleg tekintetére.  Mint kívülálló, nem akarlak befolyásolni. De ami tény, az tény. És a tényeket nem lehet letagadni.

-          Miféle tényre gondolsz? Arra, hogy Stefi szép?

-          Pontosan erre gondoltam. Csak nem találtam meg ezt a találó kifejezést.

-          Kikívánkozik belőlem egy vallomás. De amit mondani fogok, az maradjon titok.

-          Én hallgatok, mint a sír.  Mit akarsz mondani?

-          Én attól félek, hogy Stefi szépsége, ez a nyilvánvaló és tagadhatatlan szépség üres álarc csupán. Néha ránézek és elfog a kétség. Mi van mögötte? És van-e egyáltalán mögötte valami? Légy szíves, mondd meg őszintén a véleményedet.

-          Nem fogsz meggyűlölni? Nem fogsz megsértődni?... Hát akkor megmondom. Stefiben nincs meg a lélek melege… És most tégy velem, amit akarsz.

Örkény: Kereplő (párbeszédesre alakítva)

Csordultig volt szerelemmel, nem fért el benne más. A szerelem végső képletéig jutott el, mikor az ember már nem tud hazudni a  világnak.

Örkény: Budai böjt

„Na, várjatok – mondta -, most felverünk valakit!” Vette a telefonkönyvet, abból böngészte ki ezt a nevet: Vitéz Gáchváry Elemér… Már tárcsázott is, éjjel egykor, egy vadidegen számot. Nagyvártatva, álmosan jött a vitéz. Pista csak ennyit mondott:

„Halló, itt a telefonébresztő.” Egy óra, kérem.” A hang dühöngött, hogy ő nem kért ébresztőt, Pista ijedten kért bocsánatot. „Azonnal jelentem” – mondta, s egy óra múlva újra felhívta Elemért. „Itt az ébresztő –ellenőrző. Igaz, hogy hibásan ébresztették?” A vitéz ordított, Pista bocsánatot kért megint, felháborító, mondta, azonnal elindítják a vizsgálatot … És háromkor mély, rekedt hangon hívta újra. „Itt Krisztinkó postaigazgató. Hallom, ön hibásan ébresztették.”  Elemérnek habzott a szája, ő nem kért ébresztőt, őt hagyják békén, kikéri magának, majd megmutatja! Reggel hétkor hívtuk utoljára. Pista csak ennyit mondott: Kérem, töröltük! – és letette a kagylót…

Az ember a bőrén keresztül él. Hiába lát, hiába hall, hiába magyaráz: csak amikor egy meleg testet ölel át, csak akkor hiszi el, hogy ő is él.

Örkény: Asszonyok éjszakája

Sörét nagyságú foltocskákkal és festékszemcsékkel telehintett arcán, az ősz angolosan stuccolt bajusz alatt most is az a mosoly nyájaskodott, mely negyvenöt évig kereste a Szibériai Nyuszt vásárlóinak kedvét. Ez a mosoly hajszálra ugyanilyen szolgálatkészséggel, legföljebb csökkenő cukortartalommal megismétlődött Primusz úrnak, a főszabásznak, s a galamblelkű Elvirácskának, a próba- és pénztároskisasszonynak az arcán. Ez az öntudatos mosoly összefüggött a Szibériai Nyuszt közismert jelmondatával, mely valamikor a National kassza fölött függött, üvegbe vésve: „Ha panasza van, szóljon nekem. Ha meg van elégedve, szóljon ismerőseinek.”

Örkény: A Szibériai Nyuszt

Gyomorrontás esetén például az agresszivitás a nulla közelébe süllyed, mert a szervezet egyszerűen képtelen törődni a külső kihívásokkal – éppen eléggé lefoglalja egy belső kihívás.

…

Egy gyereket három dolog traumatizálhat: az erőszak, a megszégyenítés és a szeretet hiánya.

Haller József: Miért agresszív az ember?

Mert benne volt meg minden, ami egy tollforgató embert megmenthet: sastekintet, amely a magasból nyílegyenesen csap le a zsákmányára; a minden reggel megújuló teremtő tisztaság; szakadatlanul újnak látni mindent, olyan örök, mindennapi dolgoknak adni szűziséget, mint  a levegő, a tenger, a tűz, a nő és a kenyér; a kéz biztonsága, a szív frissessége, az önnön lelkét kigúnyoló bátorság, mintha nem lenne ennél nagyobb öröm, végül a tiszta, vad nevetés – mély forrású, mélyebb az emberi szívnél - , amely Zorbász öreg testéből szabadító erőként fakadt fel a legválságosabb pillanatokban, felfakadt, és el tudott söpörni,  s el is söpört minden gátat – erkölcsöt, vallást, hazát - ,amellyel a szegény gyáva ember bástyázta körül magát, hogy biztonságban tengethesse nyomorúságos kis életét.

A molnárné fenekétől követelsz helyesírást? A molnárné feneke az emberi értelem.

… egyszer egy falucskán utaztam át. Az út szélén egy vénember, jó kilencvenéves, mandulafát ültetett. „Hé, nagyapó – szólítom meg-, mandulafát ültetsz?” S ő úgy hajoltában felém fordult, és azt mondta: „Én, fiam, úgy teszem a dolgom, mintha halhatatlan volnék.” – „Én meg – válaszoltam neki -, úgy teszem a dolgom, mintha bármely pillanatban meghalhatnék.” Melyikünknek volt igaza, jó uram?

Kazantzakisz: Zorbász, a görög

Ha ül rajtad egy gondolat, akkor mindenütt azt látod kifejezve, szinte szagolod a szélben.

Thomas Mann: Tonio Kröger

Micsoda remek dolog a gyerekcsinálás. Nem is tudom, hogy juthatott eszébe Istennek.

…

Még szép, hogy önző vagyok. Máskülönben mire megy az ember?

…

(Egy munkáspárti politikusról)

Megvan benne minden erény, amelyet utálok, és nincs egyetlen vétke sem, amelyet nagyra tartok.

…

(a brandyről)

Nem is kívánom, szükségem sincs rá, de veszélyes megzavarni egy életre szóló, átkozott, rossz szokást.

…

Nehéz, sőt lehetetlen dolog úgy istenigazából megszidni egy szép nőt. Ő ugyanis szép marad, a korholás pedig hamvában hal el.

Winston Churchill

„…Tudatlan fiú, oly szembeötlő módon tudatlan, …ám egyszersmind oly lázasan tevékeny, hogy még bizonnyal felmérhetetlen károkat okozhat.

Lady Lugard Churchillről

Az a baj, hogy az okosak meghalnak, és az ostobák mindig újjászületnek.

Egy sírvers

Barátom, én mostanában az életem nyomait keresem, de mindenütt egészen másképpen van már minden …minden! Mindenütt csak az emlékek élnek, olyan emlékek, hogy visszaidézésük jobban lesújt, mint annak idején maga a valóság…

Hrabal: Münchausen

A tévét azért találták ki, hogy az analfabéták is hordhassanak szemüveget.

…

A pesszimizmust az optimisták terjesztik. A pesszimisták rosszabb időkre tartogatják.

Gabriel Laub

Máchal úr, ha az embernek pechje van, még a muffban is szögbe akad.

Hrabal: Egy osztályismétlő visszaemlékezései

Ha valaki jó ember, akkor részegen  csak még jobb lesz, de ha szar alak, akkor még szarabb.

Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók

…jól jegyezd meg fiacskám, hogy az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű…

…nekem mindig akkor kellett kigurítanom azt a kézikocsit, amikor az óra kettőt ütött, vagy ha nem ütött éppen, és sütött a nap, akkor pontosan a kolostor falán lévő napóra szerint, és ahogy kiléptem az ajtón, mind a négyszáz galamb lerepült a tetőről, felém röpültek, s a röptüket árnyék kísérte meg toll- és szárnysuhogás, mintha lisztet vagy sót szórnának ki egy zsákból, és a galambok rátelepedtek a kézikocsira, s amelyik nem fért rá, a vállamra telepedett vagy felröppent, és a fülem körül csapkodott a szárnyával, eltakarták előlem szinte az egész világot, olyan volt ez, mintha egy nagy uszályban lennék, egy fátyolban, ami előttem-utánam  hömpölyög, és a csapkodó szárnyakból és nyolcszáz borókaszemből összeálló uszály teljesen beborított engem, és én csak húztam ezt a felleget, mindkét kezemmel a kiskocsi rúdjába kapaszkodva, … a galambok nekiestek az ennivalónak, és addig –addig csipegettek, míg a két zsák ki nem ürült, míg a lábasokból minden el nem tűnt, egyszer aztán elkéstem, a parancsnok a parmezános olasz levest kóstolgatta, én meg vártam a lábosra, és hallom, hogy kettőt üt az óra, s mielőtt még észbe kaptam, a nyitott ablakon berepültek a konyhába a galambok, mind a négyszáz galamb, körülröpködtek mindenkit, aki bent volt, kiverték az internálótábor parancsnoka kezéből a kanalat, így aztán gyorsan kiszaladtam, és a küszöb előtt úgy beborítottak azok a madarak, úgy megcsipdestek gyöngéd kis csőrükkel, hogy az arcomat, fejemet eltakarva menekültem, de a galambok követtek, s én megbotlottam, és a madarak körülröpködtek, rám telepedtek, és ekkor felültem és láttam önmagamat, ahogy itt ülök a galambok fellegében, és a madarak hozzám dörgölőztek, számukra én voltam az életadó Úristen, és ekkor visszatekintettem eddigi életemre, és most olyannak látom magam, hogy ezek az Isten követei, ezek a galambok úgy vesznek körül, mintha valami szent volnék, mintha az ég kiválasztottja volnék, és miközben a többiek nevettek énrajtam, hallottam a kiabálást és a megjegyzéseket, engem a szívem mélyéig megrázott ez a galambüzenet, és hittem, hogy most ismét valósággá vált a hihetetlen, mert ha tízmillióm volna meg három hotelem, ez a galambsimogatás, a galambcsőröcskék csókjai ennél is többet érnének, hogy ezt az ég küldte nékem, mert kedvét lelte bennem, ahogyan azt az oltárképeken láttam, meg a keresztút képein, melyek a cellánkba vezető folyosó falait díszítették.

…

És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom, ami tán csak azért kísért végig az életemen, hogy önmagának bizonyítsa, hogy mindig vár rá valahol valami meglepő, és én kinek szeme előtt mindig ott volt ennek a csillagnak a visszfénye, egyre jobban hittem benne, mert ahogy egykor felemelt a milliomosok közé, úgy most, mikor letaszíttattam az égből, mikor négykézlábra rogytam, láttam, hogy az én csillagom fényesebben ragyog, mint bármikor annak előtte, hogy csak most látok majd bele a közepébe, a szívébe, hogy a szememnek mindattól, amit eddig átéltem, meg kellett gyengülnie ahhoz, hogy többet bírjon, hogy többet éljen meg. Úgy látszik, ahhoz, hogy többet lássak és többet tanuljak, le kellett gyengülnöm.

…a költőt úgy hívták, hogy Sandburg, és a vers arról szólt, hogy miből is van az ember, hogy van benne foszfor, méghozzá annyi, hogy tíz doboz gyufát lehet belőle gyártani, és annyi vas, amennyiből egy akkora szög kovácsolható, amekkorára egy ember felakaszthatja magát, és annyi víz, hogy abból tíz liter pacalleves főzhető…

…egész úton töprengtem, egész úton beszélgettem magammal, újra elmeséltem, miket mondtam és cselekedtem aznap, és feltettem a kérdést, vajon jól mondtam-e mindent, vajon helyesen cselekedtem-e, és csak azt ismertem el helyesnek, ami szórakoztatott, nem úgy, mint a gyermeket vagy a részeget, hanem mint ahogyan arra a franciatanár tanított, a szórakozás mint metafizikai szükséglet, mert ami szórakoztatja az embert, az az igazi, maguk idióták, átkozott gonosz, hülye és bűnös nemzedék, mondta és szitkozódott, hogy elérje nálunk azt, amit akart, hogy a mi szórakozásunk a költészet legyen, a szép dolgok és történések, hogy a szépnek mindig a transzcendens felé mutató eredménye és hatása van, azaz a végtelen és az örök felé mutat.

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

A bölcs és nagy színész, Rudolf Hrušínský otthon tükröt akasztott a vécé falára, pontosan a trónussal szemben.

Egyetlen olyan díjam van, amelyik nincs dobozban. A nappali szobámban áll, hogy mindig lássam. A nevetés edényéről van szó, melyet a Nové Mĕsto nad Metujíban minden évben megrendezett kis és kedves fesztiválon osztanak ki: egy hamisítatlan, valódi zománcozott biliről. A fenekére tükör van ragasztva, és valahányszor látni akarom a bili tartalmát, magamat látom benne. Tudom is menten, mit gondoljak magamról.

LVX

A tavalyi év rosszul indult. Február elején itt hagyott bennünket Hrabal.  … Kicsit olyan volt nekem, mint a bátyám; több mint harminc éve ismertük egymást, és amikor közös munkán dolgoztunk, vagy ellenkezőleg, egyikünk sem dolgozhatott, gyakori és szoros kapcsolatban voltunk.

Több helyről is megkerestek, hogy írjak a haláláról. Valahogy nem ment. Úgy éreztem, a nekrológok nem illenek Hrabalhoz. Olyan ember volt, akiből józan életöröm sugárzott. Semmi sem volt idegenebb tőle, mint a szertartásos komolyság.

Először olvasóként ismertem és szerettem meg. Folyóiratokban közölte írásait, s én szenvedélyesen vetettem rá magam minden megjelent szövegére. Vonzott a nyerseségük, kendőzetlenségük és természetes humoruk. És amikor végre alkalmam nyílt személyesen találkozni vele, összeszedtem a bátorságomat, és feltettem neki a kérdést, amely már régóta foglalkoztatott: Mitől van az, hogy a szövegei nem nélkülözik a humort, holott tele vannak katasztrófával, sebesüléssel, vagyis olyan eseményekkel, melyektől a gyengébb idegzetű ember, amilyen jómagam is vagyok, rendszerint elfordítja a fejét?  Mitől van az, hogy könnyes szemmel olvasom a történeteit, és közben nevetek? Mitől van az, hogy olyan dolgok, melyeket rendszerint megsiratunk, megnevettetnek, és mégsem érzem cinikusnak magam?

Hrabal azt felelte, hogy az élethez a katasztrófa meg a tragikus esemény is hozzátartozik, hogy ez az érem másik oldala, és ha nem tudunk róla, nem becsüljük meg kellőképp az életet, nem tudunk örülni neki.

Csakugyan, Hrabal a búskomorság vagy a reménytelenség leghalványabb árnyéka nélkül ábrázolta a véres és kegyetlen életet. Ellenkezőleg –arra tanított bennünket, hogy készüljünk fel rá, hogy viseljük el az életet a keménységével együtt, hogy sohase veszítsük el a humorérzékünket. Ez volt az ő józan életszeretete – nem választotta el az élettől a halált. Érzelmességtől mentes viszonya az emberekhez lehetővé tette, hogy olyanoknak lássa őket, amilyenek igazából,; tudta, hogy tele vannak hibával és rossz szokással, hogy sajnálatra méltók, de a szeretetünket is megérdemlik. Hrabal arra tanított bennünket, hogy szeressük az embereket.

Hát nem tudom (jellegzetesen cseh kifejezés, modus dubandi. Dubito, ergo sum –kétségbe vonok minden értéket és igazságot – tehát vagyok és élek.)

Nem tudtam igazán csatlakozni a ravatalnál könnyezőkhöz és gyászbeszédet  mondókhoz. Pontosan tudom, hogy milyen szavakkal és hová küldött volna el Hrabal, ha belefogok egy nekrológba. Az egyetlen, amit megtehettem: egy szép felhőcskét kívántam neki odafent.

Jiřzí Menzel: Hát, még mindig nem tudom…

Elsős voltam, és otthon kellett maradnom. Jókedvemben hangosan énekeltem az udvaron, de az anyukám leintett, hagyjam abba, meghalt Roosevelt. Az is megmaradt bennem, hogy kezemben az újság Hitler hatalmas képével és a nagybetűs címmel: A Führer elesett. Azt gondoltam, megbotlott valamiben, és nem bír felkelni a földről.

Bocsánatkérőleg hatott az utolsó hozzám intézett mondata: „Nem én vagyok rossz, hanem a betegségem.” … A kórház hivatalos véleménye szerint baleset volt. Kihajolt az ablakon, miközben az ötödik emeleti ablakpárkányon a galambokat etette. Könyörgöm, ne vegyük el tőle azt, ami csakis az övé! Bátor volt, maradjunk ennyiben. Nem tudom miért, Hrabal úr halála okán mindig Mahler jut eszembe. A szimfóniáit  Nyugat-Németországból hozatta meg sorra.

Az együttérzést hiányolom nagyon a mai filmből, nagyon sok mai rendező részéről. Charles Bukowskinak volt egy remek megállapítása a hollywoodi produkciókat illetően: „Az emberek addig nézték a sok szarságot, hogy már eszükbe sem jut, hogy valóban szar, amit látnak.”

Trabanttal a Hiltonig  - Jiři Menzel Szabó G.Lászlóval beszélget

Ismeretlen okból… a hentesek és a nők között gyakran alakul ki vonzalom, olyan közelség, amely túlmutat a hús eladásának és megvásárlásának egyszerű műveletén.

… Talán a rengeteg hús látványa teszi, a sok rózsaszín, a tőkén csattanó tömbök hangja, a kiváló áru reménye.

Bernard több volt barátnál, valóságos helyi legenda, aki hírhedetten irtózott attól, hogy a zsebébe nyúljon, hátha felzavarja a pénzt –a férfi, aki művészetté fejlesztette a mértékletességet. … mindössze két alkalmat tudott felidézni, amikor Bernard fizetett a kávéházban, és akkor is pusztán azért, mert valaki elfoglalta a toilette-t, és ezzel elzárta a számla benyújtásakor használt állandó menekülési útvonalát.

Peter Mayle: Még mindig Provence

Nézd kislány amitől az ember legjobban idegenkedik abból jut neki a legtöbb belőled is lehet még írónő szóval nézd én csak azt mondhatom neked amiben magam is hiszek kislány hogy mindennek a kezdetén a csodálkozás áll és amikor elcsodálkozol valamin hát valamiképp megbénulsz valahogy teljesen passzív leszel de ez nem baj ez csak az alázat mely azonban tele van szikrázó várakozással ez a gyümölcsoltást megelőző állapot és neked nyitva a szemed és nyitva a lelked és egyszer csak a passzivitásod az ellentétébe csap át és te  mindent  nemcsak hogy fel akarsz de kénytelen vagy feljegyezni és írónak azt nevezzük aki nekiül hogy leírja amit látott amit megvilágosodott előtte és ez nem más mint határtalan öröm afölött hogy van valami rajtad kívüli… És ami a legfontosabb kislány  tudnod kell buta kérdéseket feltenni… Mert mit  gondolsz meddig tart még amíg az erjesztőcsövön annyira átbugyogsz hogy csak színtiszta bor marad belőled Tudnod kell saját magadat faggatnod Mert mit gondolsz mikor jutsz oda hogy előrehaladva visszatérj a kiindulási ponthoz? Aha! Mennyi időnek kell még eltelnie hogy ellenirányban jöjj szemben magaddal és a jövődből múlt legyen? Hogy az összes dolog és összes élőlény visszatérésével visszatérj a csodálatos nemlétbe?  Ahol Nincs kezdet és nincs vég ahol az érintő eggyé válik a húrral ahol a párhuzamosok szorosan egymás mellett futnak ahol a tűz víz levegő és nap ugyanaz? Ahol minden e világi pataknak végállomása van? Ahol mindennek ki kellett szállnia? Ahol minden tökéletesen kiürül?

…elmentem a Szentháromság –templom mellett és a parókia fala tele volt hálaadó márványtáblákkal és a sarokban ott állt Szent Tádé szobra és előtte a térdeplő… és egy délután ott találtam a térdeplőn az uramat meg Hant’át mind a ketten részegek voltak és térdepelve imádkoztak és kalapjukon meg a kezeslábasuk karján vörös csillagok virítottak és körülöttük áramlottak a járókelők és én megálltam és hallottam ahogy  a térdeplőket néző két öregúr elégedett megállapítja Minden rendben a bolsik már térden csúsznak a kereszthez…

…az uram nevetve mesélte hogy a hulladékgyűjtőbe tévedésből behoztak egy zsák kiselejtezett csillagot amit a rendőrök viselnek a váll-lapjukon és ő meg a Hant’a egy maréknyi csillagot beleszórt a Károly téri piszoár vályújába… és a vizelni akarók ahogy kigombolkozva beléptek úgy rohantak ki változatlanul kigombolkozva és inkább a bokorba pisiltek…

Mikor aztán az egynapos szabadság véget ért, az uram szörnyű állapotban ment hazafelé… de én ezt már megszoktam… ment az Örökkévalóság gátja utcán és ujjánál fogva húzta maga után a kabátját és nyomorult állapotban érkezett haza… de elkápráztatottan és elámulva ült le a székre és lehunyta a szemét és mosolygott és újra mérlegelte mindazt amit azon a napon szabadságának egyetlen napján átélt… Minek írjon az ember kislány… az az igazi regény amit ma átéltem… igen… regény arról hogy nekem nem kell más csak a leghétköznapibb élet… mert én nem akarok több háborút én nem akarok győzni én csak azt akarom hogy egy ilyen napos szabadság mindenkinek elegendő legyen arra hogy megértse a dolgok lényegét… mert én már nem akarok szép tragédiák részese lenni kislány… nekem elég az ami kívülről zúdult rám… mint az antik végzet… én azt akarom hogy a világ maradjon meg legalább olyannak amilyen most mert én kislány félek attól  nagy és dicső jövőtől… én csak arra vágyom hogy a tavasznak sohase legyen vége… ahogy Mahler is megírta… én sóváran kívánom hogy a világ már ne mozduljon a helyéről nekem már mindenből elegem van én azt szeretném hogy úgy lenne ahogy Mahler megkomponálta… hogy a világ örök jelenvalóság legyen… jelen… hebegte az uram aki néhány perccel azelőtt a sörtől kivilágítva ment az utcán és szokása szerint úgy ment mintha krétával rajzolt vonalon lépkedne és ha valaki az útjába kerül azt az uram leütötte volna… így aztán az emberek félreugrottak előle és ő fényesen kivilágítva ment a nappali fényben mint a házunk előtt álló gázlámpa amit elfelejtettek eloltani…

A Gonosz katonai díszlépésben halad a világon… míg a Jó alig észrevehető mozgást végez…

…az a jobb ember aki jobban fejezi ki magát…

Hrabal: Vita nuova

…itt senki sem tud semmit a Pepin bácsiról, még csak nem is hallottak a szépkisasszonyokról, a táncokról, csavargásokról, arról, hogy ezzel a sapkával a fején úgy vonult be mindig a városba, akár egy uralkodó vagy egy király, arról, hogy jöttére sorra nyíltak ki az ablakok, miközben őelőtte, az apu előtt becsukódtak, a kapuk pedig kulcsra záródtak és az emberek menekültek előle, mert ő a drága idejüket rabolta, miközben Pepin kitöltötte nekik ezt az időt.

Hrabal: A városka, ahol megállt az idő

…nem kell már teneked az, hogy közös nevezőt keress felebarátaiddal, inkább játszd meg, fiacskám, hogy néma vagy, hogy megsüketültél, s miközben körülvesz a beszédáradat, az elveszett ifjúság monológját hallgasd, az azonosság titkaira figyelj inkább, és akkor nem rémít majd el a magány, ahová belépsz, a hallgatás által bújj be inkább az emberi beszéd függönye mögé, hogy szemtől szembe állhass a csend tükrével. Kedvesem, így jutsz be a hangzavar által az üres csendességbe, ahol másodszor is misztikusan kapcsolódsz mindenhez, úgy ahogyan először anyád méhében, miközben körülfont a központi fűtés és a végtelenség kezdetével összekötött köldökzsinór…”

Hrabal: Nyoszolyólány (in Adagio lamentoso)

Átlépkedtem a fatörzseken, és hallgatóztam. Csak messziről hallottam nagy néha egy-egy reccsenést, mint mikor kopját törnek ketté. Amikor kivergődtem az útra, és mindkét irányban körülnéztem, megörültem. Ilyen torlaszok közt senki sem merészkedik el a  házamig, és nekifoghatok az írásnak, a nulladik helyzetbe hangolhatom  magam, a csendben kivárhatom, amíg kiürülök, és az üresség tetőfokára érve rábízhatom magam az ihletre, és már csak a mondatok áramlására kell figyelnem, melyek mozgása csak annyira visszafogott, hogy győzzem a szöveget írni.

Hrabal: Hó törte fák az erdőben (in Adagio lamentoso)

Névleges katolikus létemre így váltam én névleges kommunistává, sem ott , sem itt nem érzem magam otthon, viszont otthon érzem magam az emberek között, akikkel élek, akikről mesélek, az emberekkel, akik ezer éve itt élnek és akiknek lényegében nemcsak szükségleteik, hanem eszményeik is vannak, amelyek egy csapásra életté állnak össze, amelyek összekötik egymással a nemzedékeket, az embereknek, akik előreláthatóan létük legszélére tolják ki a szegénységet és a halált, a háborút és az iszonyatot. Akik mindenüket fölteszik az életre és az örömre és a tréfára, amelyben munka után – mint az alkoholban – vigaszt találnak.

Hrabal: Asztal, melynek hiányzik egy lába (in Adagio lamentoso)

…Krisztus urunk, amikor egyszer meghívták egy lagziba, ahol túlzásba vitték a vedelést, vízzé változtatta nekik a bort, ez  volt az a bizonyos kánai csoda…

Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Kisfiam, a halál csak ellenőrizhetetlen szóbeszéd.

Emil Kusturica: Hogy jövök én  a képbe?

Az évfordulók mindig is az ostobaság bővizű zsilipjei.

Cortázar: Rítusok (A bakkhánsnők)

- nő és macska, azok a rétegek, ahonnan ők ismerik egymást, számomra hozzáférhetetlenek, oda az én simogatásom nem ér el.

Cortázar: A macskák tekintete

Elhibázta az öreg Noé, mert az első szőlőtőkét megáztatta egy oroszlán, egy majom és egy bárány vérében. Ezért aztán vagy oroszlánná, vagy majommá, vagy éppen báránykává, esetleg disznóvá válhat az ember.

Mikszáth: Elbeszélések az ifjúságról

Egyetlen szín van a világon, Isten rosszkedve szürke.

Szív Ernő

Az irodalom számára … három bútordarab nélkülözhetetlen, úgymint a könyvespolc, az íróasztal, valamint a karosszék. A könyvespolc a gazdagságról és a hiábavalóságról szól, valamint arról, hogy egyszer minden könyvespolc ledől. Azon se szabad csodálkozni, ha egyszer kiderül, hogy a Föld egy adott távolságból könyvespolc alakú.

Szív Ernő: Miért olvas az író?

Az ember nem piszkít élete fészkébe.

Esterházy: Esti

Szeretem a lábadozást. Csak ezért éri meg betegnek lenni.

G.B.Shaw

Ami késik, elmúlik.

Szabó G. László

Az erényeimben kell megerősíteni, a hibáimat magam is ismerem.

Karinthy Ferenc

Ráadásul mindketten tanárok: nem érik be önmagukkal.

Moravia: A leselkedő

Gyűlölöm a zenét, különösen, amikor játsszák.

Temesi Ferenc: Bartók

A nyulak imája rövid: az ámen előtt lelövik.

Páskándi Géza

A lámpák elkergetik a csillagokat.

Szolzsenyicin

De lassan a testtel, ahogy a temetői szakemberek mondják.

Esterházy: Séta Babarczy Eszterrel

Az én mamám is mondta, addig ne is álmodjunk világbékéről, míg ennyit rosszalkodunk a testvéreimmel.

Esterházy

Amikor Samuel Beckett mellett a ragyogó napsütésben valaki felsóhajtott, de szép idő van, ő lehajtotta a fejét, és azt mondta, ilyen messze azért én nem mennék el.

Esterházy: Bermuda – háromszög

Aki a természetben és a természettel él, egyfolytában bárgyún mosolyog. Először a nyakkendőt és a városi ruhát dobja sutba, aztán a mozit és a tévét, végül pedig az órát. Az órától való megszabadulás az első lépés a természet vászna mögé.

A szentek a kifingásig szenvedtek, mi most a beszarásig fogunk fingani, szokta mondani Tešar úr.

Hrabal: A meg nem különböztetett figyelem notesze

Akárhányszor történt velem valami, arról mindig azt gondoltam, hogy ilyesmi csak velem fordulhat elő, ezért voltam félszeg, ezért voltam szégyenlős, ezért mutogattam mindazt, amit írni kezdtem és megírtam úgy, mintha nem én, hanem másvalaki írta volna, annyira zavarban voltam, annyira szégyelltem az első szövegeimet. Csak aztán később, amikor kiléptem az életbe, és amikor megtanultam kiadni magam a többieknek, amikor a kocsmában már annak örültem, hogy ami csak velem fordult elő, az másokkal is megesik, akkor jött meg lassan a kurázsim, hogy mégsem vagyok annyira egyedül. És így aztán annyi éven át hallottam a többiektől, hogy az én legnagyobb titkaim, az én legbizalmasabb dolgaim nemcsak az én rejtegetett betegségem, de hogy mindez másokkal gyakrabban fordul elő, mint velem, mindez nagyobb erővel, nagyobb töltéssel a többiek egész csoportjaiban oszcillál, hogy végül úgy éreztem, ami gyakran ért másokat, ami előfordult velük, mintha velem esett volna meg, sőt jobban örültem neki, ha az, ami másokkal történt, velem is megtörtént, így aztán mások esetét inkább úgy meséltem el, mintha a dolog velem fordult volna elő. És ettől valahogy megerősödtem a többiek között, valahogy felbátorodtam, hogy a vékony jégre lépjek, a lélek összeomlásával fenyegető mennyezetre, bátorságot gyűjtöttem, hogy a kocsmákban újra és újra megfigyeljem, hogy amiről azt hittem, csak az enyém, az másokkal is megesik. Ezek az én kocsmáim, ezek nem holmi hivatalok, holmi gyóntatószékek voltak, én nemcsak azért jártam kocsmába, hogy kérdezősködjek, hanem azért is, hogy csak úgy elüldögéljek, és ne erőszakoskodjam, hogy ne úgy fogjak a dologhoz, mint egy riporter, vagy közvélemény-kutató, ültem és ittam és hallgatóztam és vártam, még csak nem is tudatosan, de amikor egyszerre csak valaki a pillanat hatása alatt rákezdett, éppúgy, mint én, amikor nem akarok, de hirtelen muszáj az írógéphez ülnöm, és az a valaki olyasmiről mesélt, ami akár közösségellenesnek, megbotránkoztatónak, sőt ízléstelennek tűnhetett, ami gyilkosságra, paráznaságra utalhatott... hát ilyenkor a kocsmában úgy éreztem, hogy én beszélek magamhoz és magammal, hogy az én közvádlóm és egyben gyóntatóm mondja nekem, hogy mindaz, amit magamról gondoltam, amiről úgy hittem, hogy csak velem fordulhat elő, általános dolog, sőt úgy éreztem, mintha a mesélő és önmagát vádló vendég csak azért volna itt, csak azért született volna meg, hogy segítsen nekem, hogy segítsen cipelnem ezeket az én elhajlásaimat, különcségeimet, ezeket az én legtitkosabb vágyaimat és elvetemültségeimet... Mély öntudatlanságomat azzal iparkodom előidézni, hogy tudatommal ügyetlenül a tudatalattimba tologatom ezeket a dolgokat, és csak most tartok ott, hogy tiszta tudattal próbálom megvilágítani múltamat, hogy megváltsam magam, hogy gyógyítsam magam a magyarázattal, hogy lassan talpra álljak. Az én szövegeim, vagyis az irodalmam nem más, mint az elveszett időm keresése, ez a keresés megráz, de egyben szórakoztat is, ezért tartom fontosnak, hogy szövegeim mulatságosak legyenek, hogy az ilyen keresés nehézségeivel szórakoztassam magam. Minden ilyen késleltetésemet nem tartom szándékoltnak, nem arra törekszem, hogy amit tudok, megírjam, hanem hogy eljussak ahhoz, amit még nem tudok. Vagyis hát nem egészen azt csinálom, amit akarok, hanem amit nem akarok, tudom, hogy szél ellen kell pisilni, hogy azzal kell égetni magunkat, ami olthatatlan…

…gyönyörködve hallgattam, milyen tiltott csúnya szavakat használ a kocsmárosné, aki viszont, mikor kijött hozzám a söntésbe, hogy újabb limonádét tegyen elém a hozzávalóval, megsimogatott, és ahogy rám nézett, gyönyörű volt a szeme, amelybe mindenestül belefértem.

Hrabal: Ki vagyok